Ziháló tüdővel, kábult fejjel, Forró, verejtékes testtel ébredtem az éjjel. Rémálom gyötört, azt hittem véget nem ér, De álmom lassan valóságnak látom én.
A népek óceánjában elsüllyedt S nyoma sem maradt szeretett népemnek. Lázálmomban üvöltő emberek, S a népek vesztőhelyén hóhérkezek.
Mintha a kerékbetörés elevenedne meg, Úgy törte Trianon szép hazám testét, S a hóhér Sors munkájának nincs vége még, A tagok levágása csak jelezte kezdetét.
A hiányzó részek okozta kín sajnos enyészik, Most a csonka testre méri a csapást, Idegen vér, mint vírus elhatalmasodik, S a magyar itt már nem talál hazát.
Lázálmomban a csonka testet Felnégyelték, s e gaz tettet Ünnepelte a halotti toron, Minden szomszéd, barát s rokon.
A négy egyenlő részen vígan osztozott, Kiket dajka módjára keblén hordozott E drága hon, s most holt tetemére hág, Mint tette egykor osztrák, szerb, szlovák, román!
A világ térképéről törölve Magyarország, Helyén négy mini állam követeli jussát. Középen terpeszkedik a kampós orrú csürhe, Pestet markából ki sosem engedte.
Keletet bitorolja a szapora nép, Ki munkát nem, csak segélyt kér, S ha valamely tettéért felelni kellene Strasbourgig meg sem áll, rasszizmust emlegetve.
A déli megyéket örömmel foglalja, Olcsó portékát kínáló ázsiai falka. Kereskedés címén pár millió beszivárgott, Csendesen foglalva magának új hont.
S végül a nyugati országrész, A leglidércesebb álom, igazi agyrém! Afrikából felkapaszkodott makogók hada, Szép hazánk lankáit ím elmarta.
E rab hazában hát nem maradt, Istenemre kérdem, tettre kész magyar?! Ha tovább tűr, s marad birka nép, E szörnyű álom a valóság színpadára lép!