HunHír.Hu

2010. Földanya hava 07. nap, Ugocska napja.

felhasználónév:
jelszó:
Regisztráció
Elfelejtettem...
Ducsay
Turánia
gyepű
jobbik-bp
Magyar Harcos

Járjunk magyar úton!

2010. július 31. 20:45
Ifj. Tompó László - HunHír.info

„Járt utat járatlanra soha fel ne adj!” – tartja a népi bölcsesség, és ez jut eszembe, akárhányszor eleink magyarságismereti írásait forgatom, melyek az életünknek értelmet adó magyar öncélúságot, a magyar úton járást hirdetik.

Hunhír-Kárpátalja2010

Különösen is tanulságos a két világháború között megjelent nemzeti kalendáriumokban, évkönyvekben való tallózás, belőlük ugyanis történetpolitikai és művelődéstörténeti tények hosszú sorát megismerhetjük, ráadásul olyan szellemi tartást biztosítanak, amelyekre ma még égetőbb szükségünk van, mint volt akkor. Most egy ilyenből idézek, az 1945-ben indexre került „Erdélyi Lövészkönyv” 1944-es kötetéből, Báró Atzél Ede „Magyar út” című, az erdélyi országrészek 1940-es visszatérésének tapasztalatai ihlette, elsősorban az ott élő véreink szemével látó, mégis, az egész magyarság számára megszívlelendő írását (3-5. old.), kiemelve belőle azon sorokat, melyekre megítélésem szerint ma leginkább szükségünk van.

Magyar út

»Mátyás király évében Mátyás király nagy magyar birodalmának kell újból leraknunk az alapjait. Nem kőből, hanem abból az igazságból, amely a nagy király halálával eltávozott, s amely igazság azóta is fázva bolyong s keres magának hazánkban meleg otthont.

Mátyás korának leghatalmasabb uralkodója volt, mert tudta, hogy az igazság fegyveres, gazdasági és kulturális erő nélkül nem sokat ér. De viszont az erő legtartósabb pillére az igazság. Népünk, aki ezt az igazságot nagy uralkodóink alatt többször megízlelte, nem felejti el soha, hanem mindig visszavárja. Idézzük fel tehát az igazság szellemét és hallgassuk meg, hogy mit mond nekünk.

A szónak sohasem hiszünk, ha nincs meg az ércfedezete: a példaadás. Ezer éven át a magyar nép volt a vér és verejték kiapadhatatlan forrása, amely megtartotta nekünk ezt a hazát. Azok képviselik szemünkben a legnagyobb értéket, akik a legtöbb munkást és katonát adják, tehát a sokgyermekes családanyák. Ezért nemcsak az áldozat, hanem a dicsőség is az övék legyen. Ők most itt a zászlóanyák (kalotaszegi, kolozsvári és székely sokgyermekes családanyák).

Szövetségeseinknek üzenjük: a magyar nem született rabszolgának, vagy jobbágynak. Senki se várja, hogy jobban szeressük, mint ahogy ő szeret minket. Becsülettel akarunk együtt küzdeni szövetségeseinkkel, de méltán elvárjuk, hogy felmutatott érdemeinkért és igazságunk alapján visszasegítsenek ahhoz, ami a miénk volt.

Nem hiszünk ellenségeinknek, mert tudjuk, hogy legszebb szavuk is ámítás, és céljuk eltörölni bennünket a föld színéről. De azért ne örüljenek ellenségeink és a köztünk lakó idegenek, ha orosz előnyomulásról hallanak, mert ismerjük szándékaikat, és résen leszünk.

Hozzátok szólok most, magyarok, Mátyás király áldott népe. Mátyás igazságos volt, mert megbüntette a hatalmukkal visszaélő korrupt vagy rendetlen vezetőket és hivatalnokokat. Gyorsan és céltudatosan intézkedett. Az idegeneket, ha be is hozta szükségből, de nem engedte elhatalmasodni, hanem a nemzet érdekében használta fel tudásukat és erejüket. Sajnos a bajok nemcsak abban az időben voltak meg. A mai napon is látunk sok bajt és nehézséget. Sokáig kutattuk, míg megtaláltuk az igazság hajlékát, ahol nem kérdezték meg soha, hogy mit szólnak cselekedeteinkhez a zsidók, románok, ellenségeink, barátaink, ez vagy amaz a felekezet, ilyen vagy olyan bizottság, csak azt: mit szólnak hozzá a magyarok.

Ebben az épületben nem a paragrafusok uralkodnak, hanem a józan magyar lelkiismeret. Ez az épület a IX. Erdélyi Honvédhadtest Parancsnokság épülete. Innen ért bennünket a legtöbb jó, a legtöbb megértés. Ezt népünk is látja, amely nem a szavakat, hanem a cselekedeteket, azaz a tényeket könyveli el. Népünk egészséges ösztönénél fogva érzi, hogy Magyarországot nem a pártok fogják megmenteni és naggyá tenni, hanem a honvédség. Ezért mondják egyhangúlag falun, hogy ne beszéljenek nekünk pártokról, mert jóllaktunk velük. Új Magyarország a bűnök képviselőivel nem képzelhető el, ezért új nemzedéket kell nevelnünk s így hazánk jövője főként nevelési kérdés. A magyar élet katonáit neveljük, akik nem bújnak meg gyáván a paragrafusok mögé, hanem bátran vállalják a magyar ügy érdekében a kockázatot. Honvédségünket vesszük életmintának, amely szociális téren is többet nyújt nekünk, mint amennyit ígérnek a pártok.

Magyar életre kell nevelnünk a magyarokat és a becsületes szándékú idegeneket, de ki kell vetnünk nemzetünk testéből a bennünket csak koncnak tekintő, rajtunk hemzsegő idegeneket. Magyar jellemeket akarunk elsősorban nevelni, és tudatára akarjuk ébreszteni a magyar népet annak, hogy a technikai eszközök csak alátámasztják, de mindig az ember akarata dönti el az ütközetet. A háború vége pont azt fogja hozni nekünk, amit megérdemlünk, mert minket a történelem folyamán mindig csak a saját gyengeségünk győzött le és sohasem az ellenség ereje. Belső gyengeségünknek legfőbb oka pedig mindig a szociális igazságtalanság, az idegenek és készületlenségünk volt. Ezeket a kérdéseket azonban nem oldhatja meg az állam a társadalom nélkül. Itt kapcsolódnak be a mi lövészeink. Huszonkét éven át kitűnő iskolát jártunk magyar szempontból és mégis máról holnapra elfelejtettük annak majdnem minden tanulságát és ígéretét. Mit ér tehát a heti pár óra levente, katonai átképzés vagy tényleges szolgálat, ha nincs egy intézmény, mely az ottan szerzett tudást és légkört megtartsa és továbbfejlessze. Erre való a lövészintézmény.

Mindenütt azt halljuk, hogy az orosz nők és 12 éves gyermekek partizán harcra alaposan ki vannak képezve, ami felett eldurvult állati erkölcsök hangoztatása közben sopánkodni szokás, pedig ezzel nem sokra megyünk, hacsak nem képezzük ki még jobban a mieinket. És ha az oroszokat 12 éves korban képezik ki, akkor a mieink már 6 éves korban kell ugyanezt a nevelést kapják. Militarizálni akarjuk a nemzetet testben és lélekben egyaránt, és népünk egész erejével akarjuk alátámasztani honvédségünk célkitűzéseit és minden cselekedetét. Minden népet egy belőle kinőtt életforma képesít a legnagyobb erőkifejtésre, és ahogy a németeket a nemzeti szocializmus képesíti erre, úgy a magyarokat az újraszülető magyar katonai életformák.

Mátyás uralkodása óta nem voltak ilyen fejlődési lehetőségek a magyar nemzet előtt, mint ma. Nekünk jutott a legszebb feladat, és ha a mi nemzedékünk, amely végigjárta a történelem és a nyomorúság nagy nevelő iskoláját, nem tud élni ezekkel a lehetőségekkel, mit várhatunk az utánunk jövőktől?

A magyar vezetőknek üzenjük, ne féltsenek bennünket, mert a román megszállás után a határok mentén nem maradtak pacifisták. Az erdélyi munkásság, amely sokáig a marxista tanok befolyása alatt állott, visszakapta nemzeti öntudatát és a föld népével együtt legszükségesebb és legerősebb támasza a magyarságnak. Jobban bízunk bennük, mint azokban, akik bennünk kételkednek. Igaz. Jaj annak, aki túl hiszékeny, mert azt becsaphatják, de ezerszer jaj annak, aki nem bízik abban, aki megérdemli, mert egyedül marad. Mi hiszünk a magyar munkásságban és nem fogunk csalódni, mert eddig sem csalódtunk.

Új honfoglalást kell elvégeznünk. Mindent vissza kell vennünk, ami a miénk volt, országhatárt és ezen belül a földet, kultúrát, ipart, kereskedelmet, egyszóval mindent. Elsősorban pedig munkánk és győzelmünk zálogát, az idegenek által céltudatosan kiölt és elrabolt ősi magyar katonalelket és erkölcsöket.«

Hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges.
georg1945 - 2010.08.01. 16:36
Csak nehogy így járjunk, mint az Al-Arrabik falucska 40 háza és lakói.

http://www.youtube.com/watch?v=8ash6IUbfDs&feature=player_embedded#!
georg1945 - 2010.08.01. 08:44
iferenc
De amíg az MSZP-ről tudjuk, hogy kik is ők, kiknek utód "pártja", addig az LMP (magyar liberális párt)-ről sok mindent nem tudunk. Ki kell deríteni a stratégiájukat, sebezhetőségüket, mert sok-sok anyagilag megrövidített magyart magukhoz fognak csábítani, ahogy már eddig is tették.
Az LMP hármas kötődésű bűncsoport: 1. Erősen kötődnek Izraelhez, az amerikai zsidó gigabankokhoz (pl: Goldman Sachs); 2. Erősen kötődnek a szkientológus rablóbandához; 3. Élharcosai a globalizmusnak Magyarországon.
georg1945 - 2010.08.01. 08:38
iferenc
A Fidesz és főleg az MSZP (magyarországi neológ zsidók pártja valójában) ezzel ALÍRTÁK, hogy ők, valójában HAZAÁRULÓL, NEMZETÁRULÓK !!!
georg1945 - 2010.08.01. 08:34
A kriptozsidókat magába foglaló, agymosó hitgyülekezete gigacsalásvallás teljes odaadással támogatja az LMP minden elképzelését. De főleg a liberalizmust.
A zsidók célja mindenütt elszegényíteni a helyi lakosságot, pénzüket, ingatlanjaikat és minden vagyonukat megszerezni, majd a halálba küldeni őket.
Ezek a bűnbandák, árulók ellen CSAK a királyság államformával tudunk védekezni!
Minden más "pártharc" a vesztünket fogja eredményezni.
iferenc - 2010.08.01. 08:32
Egy másik út....Az ellenség már régen megszületett! soros (schwarz) gyurka bábozik a pártokkal. Az egész egy bábjáték. Balkezén a maszop, jobb kezén a zsidesz bábja van. Mi meg ülünk a paraván előtt és nézzük a bábjátékot.
A kétharmados Orbán meg olyan mértékben száradt bele a zsidók valagába, hogy onnan sajnos már nem lehet kitörölni sem, esetleg még jobban belenyomni, hogy levegőt se kapjon a sz@rtól. Hódmezővásárhelyi barátaim hívták föl erre a figyelmemet:
Izrael 62 éves  ünnepi megemlékezés és hangverseny
A Hódmezővásárhelyi Magyar-Izraeli Baráti Társaság és a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség tisztelettel meghívja Önt és kedves családját Hódmezővásárhelyre, a 2010. május 30-án (vasárnap) 18 órakor megrendezendő: Izrael 62 éves ünnepi megemlékezésünkre és az azt követő hangversenyre.
A rendezvény helyszíne: Hódmezővásárhely Zsinagóga (6800 Hódmezővásárhely, Szent István tér 2.)
Köszöntőt mond: Dr. Erdélyi Miklós ügyvezető elnök Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség
Emlékezők:
Aliza Bin-Noun őexcellenciája Izrael Állam magyarországi nagykövete.
Dr. Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő, Fidesz parlamenti frakciójának vezetője.
Mestersz@rházy Attila országgyűlési képviselő MSZP parlamenti frakciójának vezetője.
Az emlékezést követően fellép a Sabbathsong Klezmer Band, melyre jegyek elővételben válthatók:
Holokauszt Emlékmúzeum Hódmezővásárhely, Szent István tér 2.
Tourinform Iroda Hódmezővásárhely, Szőnyi u. 1.
A koncert belépődíja: 1.000,- Ft
Kérjük tisztelt férfi vendégeinket, hogy a Zsinagógába csak fedett fővel (kipa) lépjenek be!
Akkor most mi van???
A miniszterelnöki eskütétel utáni napon az MSZP és Fityisz frakcióvezetői szaladnak ünnepelni a zsidó műállam születését. Kiknek akarnak megfelelni? Tudjuk!
georg1945 - 2010.08.01. 08:23
Amíg ilyen "köztársasági" "pártszerű" szavazások lesznek, MINDIG MEG LESZNEK MANIPULÁLVA!
Például, a földből bukkant fel (a pokolból) nagy hirtelen a zsidók által tákolt "párt" az LMP, hogy közvetlen információjuk legyen a magyar parlamentből. Az LMP másik nagy feladata a liberalizmus mindenképpeni terjesztése és elfogadtatása, mert, ha a liberalizmus (Izrael álam is erősen liberális (ők mondták magukról!)) fészket rak a fejekben, akkor rá lehet beszélni az embereket, hogy elfogadják uraiknak a betelepülő zsidókat, hogy toleránsak, mitöbb, maguk is homoszexuálisok legyenek a mássággot illetőleg, mert ezzel megállítható a nemzet szaporodása, és lassan - reményük szerint - ki is fog halni a magyar nevezetű nemzet, ami a globalizmus célja is.
Az LMP az egyik LEGVESZÉLYESEBB gazdasági-politikai-etnikai-kultúrális csoportosulás !!!
Izraelnek elsősorban VÍZ kell. Már a ködös agyakban érlelődik egy gigantikus vízvezeték megépítése, amely Magyarországról indulna ki, és Izraelben érne célba.
Az LMP elleni harc kötelessége minden magyarnak !!!
iferenc - 2010.08.01. 08:00
Orbán fölszippantott minden szavazót, akik nem támogatják a Jobbik programját, akik nem azt tartják, hogy Magyarország a magyaroké, tehát betelepült zsidókat, cigányokat, a saját bűnöző elitjeit, és NÉMI megtévesztett magyart. De lassabban a testtel, likudos patkány! A választók 36, 3 %-a (2 911 017 fő) valamilyen okból nem vett részt abban a cirkuszban, amely a törvényesség látszatát biztosítja a jelen rendszernek, s további lehetőséget biztosít a kifosztásunkra, valamint a politikai döntések lehetőségéből adódó lobbi lehetőséget és más előnyöket ad - a politika hasznait eddig is élvező - felső tízezernek! (Az alsóházba bejutó Jobbik képviselők akaratukon kívül, a képviseleti demokráciát és a szólásszabadság meglétét fogják bizonyítani, de érdemi változást nehezen fognak elérni, mert így van kitalálva a szisztéma! Bár tévednék!)
A választók több mint 1/3-a tehát NEM szavazott és NEM adott felhatalmazást a jelen rendszer továbbélésének, sőt ezzel a tettével jelezte is a politika számára álláspontját! A politikai osztály azonban mindezt nem fogja tudomásul venni, sőt úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne az ország jogrendjével és alkotmányosságával.
Az, hogy a politikai osztály ezt nem fogja a nyilvánosság előtt elemezni, azt is bizonyítja, hogy nem csak az a közel egy millió Jobbikra szavazó tartozik a radikális ellenzői közé a jelen globalista és ördögarcú kapitalizmusnak, hanem az említett majd három millió is. Tehát összességében hárommillió nyolcszáz ötvenezer ellenzi az eddigi húsz év károkozó politikáját. És ez rengeteg ember. Orbán szavazói betelepített zsidók (500.000 min.), megvásárolt cigányok, bűnözők sokasága, de igazi magyarok nem lehettek tán még egymilliónyian sem. Tehát , ha Orbán bármi nemzetellenes dolgot művel, hárommillió nyolcszáz ötvenezer magyarral fog farkasszemet nézni, akik nem adtak neki felhatalmazást, esetleg arra, hogy húzzon el, s ha lelövet egymilliót is, kétmilliónál biztosan lesz bőven kötél. (nálam biztos) Akkor Orbánéknak himbi-limbi.
Meg lehet kockáztatni, hogy az érdemi magyarok, akiknek legalább a dédszülei is e hazában születtek, 3/4-e nem adott felhatalmazást Orbánnak és bandájának. Következésképpen a magyarok 3/4 része nem fogadja el a hatalmát. (en)
jakabaa - 2010.08.01. 07:38
georg
egyetértek, Magyar Királysági Párt kell! Megdacolva a másik MKP-t.
georg1945 - 2010.08.01. 07:24
Ameddig ilyen kalandoroknak megfelelő "respublikák" váltják egymást, Magyarország helyzete NEM BIZTONSÁGOS !
A királysághoz még mindig nem mernek hozzányúlni a globalizátorok zsidó bandája!
A zavarosban halásznak a köztársaság "urai" (ahogy halásztak az "elvtársak" is) !!!
Királyságot Magyarországnak!
Interregnum van!
jakabaa - 2010.08.01. 05:55
nos, persze, így igaz. Az "új honfoglalást" OV meg is ígérte a 2009-es országértékelőjében 2009 márc. 5.-én.
Ezt kell most apróra váltania: pl. bírósági eljárások lerövidítésével, radikális szaporodáspolitikával, vagyonelszámoltatás a közérdek mentén - a spekulációval szerzett vagyon felének elkobzásával -, stb.
spartakusz - 2010.08.01. 03:39
Aztán ez is ide tartozik lente be másolom, valami elindult talán az igazságszolgáltatás is felébred és magyarul gondolkodik és cselekszik...





HíREK
spacer

Ez kóser?
2010. július 31. 07:17:49

Gondolom, a nagy magyar történészt, Salamon Berkowitzot biztosan sokan ismerik, és amennyien ismerik, pontosan annyian vannak úgy vele, hogy már a neve hallatán is felfordul a gyomruk.

Berkowitz pontos leképezése a fajtájának. Rajta és benne fellelhető mindaz, amitől egy jóérzésű ember egyszerűen elokádja magát.

A történész

A magát amerikai-magyar üzletembernek nevező Jordán-pozitív családja 1951-ben települt ki Amerikába, de sajnos nem maradtak ott végleg, mert Berkowitz 1988-ban visszajött, amit akkoriban azzal indokolt, hogy érdekelte az úgynevezett magyar "szellemi vagyon", és volt szerinte néhány potenciális jó befektetési lehetőség is.

A kilencvenes évek elején kitörő szabadrablásban aztán meg is találta az általa oly nagyon keresett szellemi örökséget és kihasította magának belőle a Badacsonyi Állami Gazdaság (BÁG) balatonvilágosi üdítőital palackozó üzemét, mely ügy azóta emblematikus története lett a pofátlan, a honi törvényeket semmibe vevő, harácsoló zsidó mentalitásnak.

A teljes üdítőital gyártó üzem 1992-ben, a Budapest Bank hiteléből, mindössze 250 millió forintért került a tulajdonában lévő Centrals kft birtokába úgy, hogy egy utólagos elszólása szerint csak a meglévő üvegek, amibe az italokat palackozták, és amit a gyárral együtt megkapott, nagyjából 60 milliót értek. Megkapta további a Traubi védjegyet és ezzel a népszerű üdítő gyártási lehetőségét is, amelyet jogszerűen 1995-ig használhatott.

Berkowitzot azonban ez az apróság egyátalán nem zavarta és így 1995 után is folytatta a Traubi gyártást és forgalmazást. A bíróság ugyan egy több mint hat évig tartó pereskedés után végül jogerősen kimondta, hogy a Centrals védjegyet bitorolt, de addigra Berkowitz már más cégeket hozott létre, amelyek továbbra is zavartalanul palackozták a hamisított üdítőket. Gondolom, sokan emlékeznek rá ez az a Traubi, amire időközben a héber kóser felirat is felkerült.

Az évek folyamán Berkowitz jó zsidó módjára átvert, vagy megpróbált átverni szinte mindenkit, akivel üzleti kapcsolatba került. Érdemes a korrekt üzleti magatartás bemutatására felidézni a Promontorbor Rt-vel történt egyezkedés körülményeit.

Berkowitz 1995-ben ki akarta bérelni a cég szentendrei üzemében álló gépsort, melyen korábban az ismert Márka üdítőt töltötte a vállalat. A Promontorbor az előzetes egyeztetések következményeként, hogy egy tökéletesen működő berendezést adjon át, ötmillió forintért felújította a gépeket és az üzemet is.

Berkowitz azonban a tárgyalások előrehaladtával közölte: inkább megvenné a gépet huszonötmillióért. A cég ezt a megoldást is elfogadta volna, de ekkor Berkowitz kitalálta, hogy mégse adna annyit érte, hanem csak tizennyolcmilliót. Aztán néhány hét elteltével jött az újabb ajánlat, mely szerint csak a gépsor egy részét venné meg tizenötmillióért, de azt is csak akkor fizetné ki, ha a balatonvilágosi üzemében egy évig kifogástalanul működik a szerkezet.

Ekkor a Promontorbor képviselői felálltak az asztaltól, azonban Berkowitz nem hagyta annyiban a dolgot és újabb nagyszerű ajánlatott tett. Azt ajánlotta, hogy a Promontorbor írassa át a nevére a szentendrei gyárát, amire ő majd hitelt vesz fel, és majd abból fizet. A Promontorbor képviselői természetesen azonnal nemet mondtak az ajánlatra, de azt ekkor még nem sejtették, hogy nem ez volt az utolsó tárgyalásuk Berkowitzzal.

Berkowitz ugyanis rá néhány évre úgy gondolta, hogy tovább szélesíti az általa gyártott termékek sorát és a kétezres évek elején a hamis Traubik mellé elkezdte szintén jogszerűtlenül palackozni a Márka üdítőitalokat is, amelyeknek a védjegyoltalma történetesen a Promontorbor tulajdonában volt.

Az ügyből bírósági per lett, aminek az érdekessége az, hogy mielőtt a Promontorbor pert indított volna, Berkowitzék beelőztek, és ők kezdtek eljárást, melyben felperesként azt kérték a bíróságtól: állapítsa meg, hogy az időközben általuk létrehozott Traubi Hungária Rt. használati joggal rendelkezik a Márka üdítők védjegyére.

A keresetet arra alapozták, hogy a Traubi Hungária időközben jogutódjává vált az Eger-Ital Kft.-nek, amely korábban kis mennyiségben, bérgyártásban palackozott Márka üdítőket. Több évi pereskedés után, végül 2005-ben a Fővárosi Bíróság jogerős ítéletében megalapozatlannak találta Berkowitzék érveit, és kiemelte, hogy a védjegyoltalommal csak a Promontorbor Rt. rendelkezik. Azonban a per ideje alatt Berkowitzék több ezernyi Márkát adtak el és ezzel jelentős károkat okoztak a jogos tulajdonosnak.

Nem járt sokkal jobban a zsidóval való üzleteléssel az állami érdekeltségű Nemzeti Ingtlanfejlesztő és Lakásberuházó Zrt. sem, akiknek a legóvatosabb becslések szerint is kétszázmillió forintos kárt okozott Berkowitz egyik cége azzal, hogy évekig érvényes szerződés nélkül bitorolt egy szombathelyi telephelyet, miközben bérleti díjat nem fizetett.

De megemlíthetnénk az eltűnt cukortartály ügyét is, ahol szabadegyházai Hungrana Kft volt az áldozat. A cég hét éven át pereskedett Berkowitzékkal, de a számukra kedvező jogerős bírósági végzés után is csak rendőrök és darusautó segítségével tudta visszaszerezni azt az újonnan húszmillió forintot érő cukortartályt, amit még 1993-ban helyezett el, az akkor még a Badacsonyi Állami Gazdaság (BÁG) tulajdonában lévő balatonvilágosi telephelyen. A per arról szólt, hogy Berkowitzék nem akarták elismerni azt a dokumentumokkal is alátámasztott tényt, hogy a Hungrana a BÁG privatizációja előtt csak bérletben, ideiglenesen helyezte el ott a cukortartályát.

A fentebb említett ügyek csak a jéghegy csúcsát jelentik. Ezeken kívül Salamon Berkowitz cégei az elmúlt évek során több százmillió forintos köz- és magántartozást halmoztak fel, amiket a megkárosítottak azóta sem tudtak behajtani rajtuk.

Persze most sokan kérdezhetnék, hogy ezek már elég régi ügyek, miért szedtük elő most ismét?

A Berkowitz történet azért került most megint előtérbe, mert az elmúlt hetekben az ügyészség ismét vádat emelt ellene, valamint fia Moses Berkowitz, illetve a cégtársuk, Szabó Gábor ellen iparjogvédelmi jogok megsértése és áru hamis megjelölése miatt. Az előzetes várakozások szerint a bíróság várhatóan ezt az új ügyet egyesíti a Berkowitz ellen 2008-ban kezdődött védjegybitorlási büntetőperrel, amikor is "áru hamis megjelölése és jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett iparjogvédelmi jogok megsértése" miatt indult eljárás ellenük.

Akkor 3,5 millió palack olyan üdítőitalt állítottak elő, amelynek címkéje, illetve magának a palacknak a megjelenése sértette az eredeti Traubi védjegyeit. Most pedig a vizsgálat során a nyomozóknak sikerült mintegy 700 ezer darab hamisított Traubi üdítőt lefoglalniuk Berkowitzék balatonvilágosi üdítőgyárában.

A történet pedig innen kezd igazán érdekes lenni, hisz a büntető törvénykönyv szerint az említett bűncselekményekért halmazati büntetésként négy és fél éves szabadságvesztés is kiszabható&

Most majd kiderülhet, hogy vajon a nagy igazsághozó, narancsos forradalom mindenkire érvényes lesz-e. Vagy az egyenlők között most is lesznek egyenlőbbek?

gabeebee

[Vissza] Forrás: radicalpuzzle.blogspot.hu



ÁLDÁS!
ui: az összes gazember bűnözőt a rács mögé...
spartakusz - 2010.08.01. 03:19


Sziasztok!

JÁRJUNK MAGYAR ÚTON! íráshoz...

Mottó:



Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában:
Hiszek egy isteni örök igazságban
Hiszek Magyarország feltámadásában!

Ámen. = ÚGY LESZ!

A lent bemásolt írásban: "érzékenyen érintették a zsi...." tudjátok engem is Magyarországon magyarként születve, bölcsőm felett édesanyám magyarul dúdolva elaltatva, féltve, óvva, felnevelve, kurvából érzékenyen érintett, hogy 2004-ben elutasították kérésemet, pályázatomat, most már tudom, azért mert magyar voltam, Tóth Gábor nevéből ítélve júdás pénzből megvett lehet, és Kolber miniszter /az meg lehet, hogy zsidó/ az akkori turisztikai fellebbezésemet azzal, "hogy egy tized identitással kevesebb" csinált okkal, holott 17 embernek is munkahelyet teremtettem volna, még 13 milliót sem adtak, adtak vissza nem térítendő 20 milliárdot a hankonk gumi gyárnak, az nem magyar volt - AZÉRT? Persze, hogy azért minket el kell lehetetleníteni pusztítani...

Vajon lesz ebben gyökeres változás? Ennek ellenére a KEMPING-KANTIN elkészült ....

édesanyám meghalt és az örökségből sikerült, de abból is törvénytelenül egy milkót az apeh - lenyúlt. Ki fogja ezeket az ügyeket rendbe rakni - mert tudom, hogy nem csak én vagyok egyedül hazámban akiket kisemmiztek, ellehetetlenítettek...

KI tudna nekem erre megnyugtató választ adni... ha kártalanítanának, akkor HUNHÍR én lennék az első, hogy anyagilag tudnák neked segíteni HIDD EL NEKEM!

ÉS MOST AZ ÍRÁS BEMÁSOLÁSA - egy részlet belőle:

Kubinyi Ferenc történész úrnak
Tisztelt Kubinyi Úr!
Szeretném tájékoztatni arról, hogy az Ávósok I-III. című dokumentumfilm ismétlését, amely a Magyar felmúlt  a törvénytelen szocializmus című történelmi sorozat részeként került sugárzásra a Magyar Televízióban, dr. Nahlik Gábor alelnök úr utasítására vettük ki a műsorból. Tájékozódásom szerint erre valóban az izraelita hitközség, illetve különböző zsidó szervezetek tiltakozására került sor.
Az említett szervezetek és név szerint dr. Schweitzer József főrabbi kifogasolták az ávós tisztek életrajzában a zsidó származás túlhangsúlyozását, amelyre most, a Holocaust 50. évfordulóján különösen érzékenyek zsidó, illetve zsidó származású polgártársaink. Az Alelnök úr a Főrabbi úrral folytatott beszélgetésen végül is akceptálta ezt az észrevételt, s ezért hozta meg a fenti intézkedését.
Arról pillanatnyilag nem tudom tájékoztatni, hogy vajon sor kerülhet-e a sorozatnak egy későbbi, kevésbé érzékeny időpontban történő megismétlésére.
Kérem, fogadja el tájékoztatásom, egyben szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy levelemnek publikálásához semmilyen formában nem járulok hozza.
A fentieket Önnek válaszolva, személyes tájékoztatásul adtam. Megértését köszönve, szívélyes üdvözlettel:
Kocsis L. Mihály (s.k.)
(SzKR nyomán Geyer, Kuruc.info)"


Nem azért írtam, hogy sajnálj engem, ha nem azért, hogy a feledés homályába ne vesszen, és tudja meg minden igaz magyar, ha engedjük MIND ANNYIUNKRA MAGYAROKRA is sor fog kerülni - hát ne engedjük...

Már nem duma kell ha nem cselekvés - és ez nem politikai üldözés ha nem a bűn elkövetőinek felelősségre vonása egyforma elvek alkalmazásának elve alapján...


ÁLDÁS!


csúzlis - 2010.07.31. 20:56
Így van, nagyon jó írás.
hunhir_karpatalja

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Petneházy - Tormay CécilePetneházy
Könyv - Bolti ár: 2 400 Ft
Internetes ár: 2 160 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Nemeskürty István füveskönyve - Nemeskürty IstvánNemeskürty István füveskönyve
Könyv - Bolti ár: 2 500 Ft
Internetes ár: 2 250 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Álmos hét könyve - VII. - Kubínyi TamásÁlmos hét könyve - VII.
Könyv - Bolti ár: 3 500 Ft
Internetes ár: 3 500 Ft
0% internetes kedvezménnyel
Önarckép - álarc nélkül 1930-1966 - Petrovics EmilÖnarckép - álarc nélkül 1930-1966
Könyv - Bolti ár: 2 980 Ft
Internetes ár: 2 771 Ft
7% internetes kedvezménnyel
Szent királyaink története - Deák IstvánSzent királyaink története
Könyv - Bolti ár: 3 300 Ft
Internetes ár: 2 970 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

Mai napra rendelt

...betevő falat:

hunhir_tudosito

Programajánló

A HunHír barátai

Aktív fórumtémák

hunhír_szolj_hozza

Legolvasottabb hírek

HunHír-Tudósító

Képtárak

Felhívások

Közlemények


Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
© 2002-2010 Rockszerda
Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat