Brüsszel keményen elítéli a cigánybűnözést, és erre szólítja fel a tagállamokat is
2010. július 30. 08:55Hunhír.info
Az Európai Bizottság csütörtöki döntésében jóváhagyta a franciák fellépését az import cigány bűnözőkkel szemben. Brüsszel kimondta, hogy minden tagállam érvényt szerezhet a jogának a területén, s a bűncselekmények elkövetőit akár ki is utasíthatja. Jó lenne, ha a magyar hatóságok is észre vennék: Brüsszel is támadja a cigánybűnözést.
Bretagne egy településén a csendőrök üldözőbe vettek egy cigány férfit, akit bolti lopással vádoltak. A férfinek érvényes jogosítványa sem volt, így mindenképp meg akart lépni a rendőrök elől, az üldözés során életét vesztette.
A cigányok egy kisebb csoportja erre vasrudakkal felszerelkezve támadt rá a helyi rendőrőrsre. Előtte autókat gyújtottak fel, fákat téptek ki a háromezer lelkes Saint-Aignan belvárosában. Végül a hadsereg megjelenésére volt szükség a nyugalom helyreállításához.
Az Európai Bizottság csütörtöki döntésében jóváhagyta a francia keménykedést: Brüsszel kimondta, hogy minden tagállam érvényt szerezhet a jogának a területén, s a bűncselekmények elkövetőit akár ki is utasíthatja.
Hunhír.info - Heti Válasz nyomán
Pislog a szar.
Viszont, ha esetleg te kerekednél felül a helyzeten, és mondjuk nem jön a falka, csak a járókelők lesznekl ott, akkor 40 magyar fogja állítani, hogy pont nem oda nézett, meg nem látta ki kezdte, meg nem is tudja mi történt!
Ne ringassa itt senki hazug ábrándokba magát, és ne legyenek illúziói az eurós törekvésekkel kapcsolatban! Brüsszelben lakik a sátán, jó lenne megjegyezni egyszer,és mindenkorra!
http://mek.oszk.hu/05900/05920/html/gmeotvosj0001.html
#139 hajjaj
2010.07.30. - 13:41
Előzmény:
#137 Táltos88 Táltos!
Következő kérdés!
Nem kéne sok magyarnak illemet tanulni?
A náci gyilkosnak például, aki megölte a barátnőjét, belevésett egy náci címert a bőrébe és letakarta egy horogkeresztes zászlóval?
#138 hajjaj
2010.07.30. - 13:37
Előzmény:
#135 respondent Akkor támassza alá egy linkkel!
Én beszéltem Dubois, vagy Petit nevű franciával és ők mondták ezt!
Legyen bátor és tegye meg!
#137 Táltos88
2010.07.30. - 13:35
Előzmény:
#131 hajjaj Nem értettem félre, természetes, hogy Franciaország a saját állampolgárait nem toloncolja ki. Mivel azonban Magyarországon is van "cigánykérdés" (Amerikában pedig négerkérdés, mondta Hofi), nem látom be, hogy miért ne lehetne az itteni problémát is felvetni.
De visszatéve a cikkhez: érdekes, hogy a szerző nem tett említést arról, hogy nem csak Franciaországban és Olaszországban okoznak gondot a vándorcigányok, hanem Svájcban is. Ott többször előfordult, hogy cigánykaravánok táboroztak le kis falvak mellett, majd viselkedésükkel rettegésben tartották a lakosságot. Nem tudom feltűnt-e Önnek,hogy a cigányokkal mindenütt baj van. A liberális Kanada sem akarja befogadni őket, a brit cigányvezető több millió fonthoz jutott csalással, itthon Kolompár Orbán és bandája is csalásokat követett el (jó szoci szövetségeshez illően).
Vajon a szegény cigányok ellen összeesküdött mindenki? Nem kéne megpróbálniuk (tisztelet a kivételnek) civilizált ember módjára viselkedni?
#136 hajjaj
2010.07.30. - 13:35
Előzmény:
#134 Compito Compito!
Azt, hogy Ön hogyan gondolja, az az Ön dolga!
Széchenyi nem mondott semmi kivételt és, ha küld egy linket azt megköszönöm, ami a roma nép kizárását mondja Széchenyi tollából!
Ő az összmagyarságban gondolkodott!
Sajnos Ön nem!
Olvasson és értelmezzen kérem!
#135 respondent
2010.07.30. - 13:31
Előzmény:
#132 hajjaj Te mit néztél muki, Telaviv2-t?
#134 Compito
2010.07.30. - 13:29
Előzmény:
#128 hajjaj Jól értettem, és pont ezt sérelmezem. Széchenyi nem sorolta a cigányságot a magyarsághoz, és nem a cigányságért élt és dolgozott, ha nem a magyarokért. A cigányokat mindig is cigányoknak tartották, és nem a magyarság részének. A megkülönböztetés pedig logikus, ugyanis akit én a környezetemben ismerek és persze magamat is beleértve a cigányságot a magyarságtól különböző, teljesen idegen népcsoportnak tartom. Semmi közünk hozzájuk.
Olvasson és értelmezzen kérem!
#133 jakabaa
2010.07.30. - 13:28 obulus,
te régi lipótos, hát persze, hogy csak a szerinted 6 % bűnöző cigányról van szó.
Mások szerint 6,5 %, jó lenne tudni a hivatalos, OV által aláírt KSH-számot, lehet, hogy az 6,99 %.
Ha én egy kisebbség vagyok egy gazdanemzetben, akkor nem bűnözök. Ha valaki közülem bűnözik, a maradék 93,1 % érdekében saját rendfenntartóm kiiktatja. Stb.
Nincs mentség arra, hogy megélhetési, etnikai jellegű bűnözés IS legyen egy ennyire leegyneműsített országban! Magyar ÖNvédelem kell, remélve, hogy nem fog dolga akadni.
#132 hajjaj
2010.07.30. - 13:26
Előzmény:
#129 respondent Akkor Ön a szlovák 2-t nézte!
#131 hajjaj
2010.07.30. - 13:25
Előzmény:
#127 Táltos88 Táltos!
Ön sem értette meg a cikket!
Ez a külföldi állampolgárokról szól! A franciákkal ők sem tudnak semmit tenni és kitoloncolni sem!
Az Unio az alanyi jogon járó dolgok megszünéséről nem nyilatkozott, mert ez szóba sem került, csak a külföldi állampolgárokról, akik valamilyen büncselekmányt elkövettek francia területen!
Elhiheti, hogy ismerem a francia helyzetet és a gitanokkal sokkal kevesebb probléma van és szó sincsen arról, hogy megvonnának tőlük valamit!
#130 Mr.Boss
2010.07.30. - 13:24 A tényleges cikkhez szólva:
Európához fel kell zárkózni a cigánykérdésben is!
A Demokratikus Charta folyton károg Európától való elmaradásunk okán..
Tessék követni a példát, nyíltan beszélni a problémákról, nem úgy, mint nálunk, ahol kimondani sem lehet a szót: cigány, de a cigánybűnözés vastagon jelen van....
Aki meg 6%-ban látja ennek a létszámát, költözzön a maradék 94% mellé, és átíródik a %-os képe.....
#129 respondent
2010.07.30. - 13:21
Előzmény:
#122 hajjaj "Mert nem dicsőség sajnos manapság magyarnak lenni"
***
Ne hazudj!
Sarkozy a kampányban a magyarságát vállalta be!
Csak azt.
Gondolom azt érte meg neki bevállalni:-)
#128 hajjaj
2010.07.30. - 13:17
Előzmény:
#125 Compito Félreértette!
Pontosan az ellenkezőjét írtam, hogy Széchenyi a magyarságban gondolkodott és ez a megkülönböztetés a XX. század betegsége!
Olvasson és értelmezzen kérem!
#127 Táltos88
2010.07.30. - 13:12
Előzmény:
#121 tibiti Ezeket a történelem során csak igen ritkán lehetett "munkára fogni". Az elmúlt húsz évben már több generációjuk úgy nő fel, hogy a szüleit soha sem látta dolgozni. Mivel az EU láthatóan (szerencsére) nem mutat hajlandóságot arra, hogy bírálja Franciaországot az intézkedésért, nálunk is fontolóra kell venni a bűnözőkkel szembeni erélyesebb fellépést. A családi pótlékot bizonyos gyerekszám felett drasztikusan csökkenteni,több közmunkát biztosítani, és aki ezt nem vállalja, attól megvonni a segélyt. A cigányoknak meg kell érteniük, hogy vége a liberális időknek.
#126 hurokk
2010.07.30. - 13:11 Sarkozy szefárd zsidó.
#125 Compito
2010.07.30. - 13:10
Előzmény:
#124 hajjaj "Ő a magyarságban gondolkodott legyen az bármilyen bőrtípusú!"
---------------
Ezt a baromságot honnan veszed? Mármint a "bármilyen bőrtípust".
Szerintem nem kéne Széchenyit negatív színben feltüntetni.
#124 hajjaj
2010.07.30. - 13:05
Előzmény:
#121 tibiti Még valami, ha felhozta Széchenyit!
Ő sosem mondta volna, hogy van teljes, meg részmagyar!
Ő a magyarságban gondolkodott legyen az bármilyen bőrtípusú!
Csak helyesbítésként!
#123 hajjaj
2010.07.30. - 13:02
Előzmény:
#121 tibiti Tibiti!
Ez mulatságos hozzászólás volt!
Az itt született romák magyar állampolgárok! Nem tehetjük azt, mint a franciák!
Ha fáj, ha nem pont annyi joguk van, mint Önnek, vagy Nekem itt ebben az országban!
Mit is akar egy betiltott szervezet felügyeletével?
Új hozzászólás írásához be kell jelentkeznie!
További hozzászólások
Összesen 142 db - Sorrend: Legrégebbi szerint Legújabb szerint
Az hogy most egy Franciaországi zsidó ellene ment a cigányoknak, ezután persze, hogy Brüsszel is mer neki menni.
Franciaországban rend van cigány ügyben. Aki vándorol, annak be kell jelentkezni minden nap a közeli településen. Segély nem jár, csak ha állandó házzal és tartózkodással rendelkezik.
A vándortelepeken élő lakókocsisok, tartózkodásira bejelentkezés után, csak egy hónap múlva kaphatnak állást, vagy segélyt...
A Spanyol cigányokat pedig rendszeresen vissza küldik.
Rászisták!
A cigány életformát NEM LEHET megváltoztatni.
Ők azzal születnek.
Radikális lépések kellenek, különben nincs negyed századunk, és ezek a férgesek úgy elkapatják magukat, hogy tényleg gyilkolászás lesz. Viszont abban mi is jók vagyunk ám...
Segély csak a nyomoréknak van!
Az öncsonkítást nyomorítást a törvény szigorúan bünteti bebizonyosodása esetén a delikvens szigorú munkára fogható képességeinek megfelelően vért izzadva.
Amennyiben a gyerekeit egy elvárható szinvonalon nem tudja eltartani, önkéntes sterilizálásnak alávetni.
stb.
Az nem lehet, hogy egy középkori deviáns rassz valahol többségbe kerül, ez egyben, a többségi államalkotó rassz életképtelenségét jelentené. Közelítünk!!!
leopárd!
4 gyerekből 3 cigány!
2:
Nem értem miért kell ezt az Európai Bizottságnak jóvá hagyni!
3:
Ki kellene irtani őket és azt mondani Brüsszelnek,hogy rosszul fordították nálunk és a kiutasítás helyett kiirtást értettünk!!!Bocs!:)
Igény lenne rá!
Volt cigány holokamu?
A rabszolgatartást már kezdik gyakorolni a cigány forradalom és szabadságharc utáni időkre.
Csak számoljatok egy kicsit!
Nagy_Magyarországban élt 250ezer cigány. Többnyire Erdélyben. Ebből Trianon után itt maradt nálunk 80ezer.
90 év alatt minimálisan meg tizennyolcszorozódtak !!!!!!!!!
Vagyis most kb. másfélmillióan vannak, mi magyarok pedig csak fogyunk.
Van még kérdés mit kell velük csinálni???
" s a bűncselekmények " MÁS ORSZÁGBELI ÁLLAMPOLGÁRAIT "akár ki is utasíthatja".
Tehát saját állampolgárokat nem utasíthat ki se Fro., se Mo.
Le parasite peut etre différente
Ja, ha Franciaország, az más?
Jöjjenek csak ide vissza kelet- és közép- Európába, mi?
Érdekes, hogy a muzulmán kavarásoknál Franciaország nem akarja őket visszazsuppolni.
Az első bekezdést egyébként külön élveztem: CSENDŐRÖK üldözték a bolti tolvajt, aki nem kábítószerkereskedő volt, mint ez a múlt pénteki rendőrölő cigány f*sz, csak LOPOTT.
Nem volt jogsija /egyiknek sincs/, és az üldözés során megdöglött. A francia csendőr nem ütteti el magát a mocsokkal, mint a magyarok ellen kiválóan kiképzett magyar rendőrdroid, hanem finoman asszisztál, amíg a cigánybűnöző életét veszti. Aztán megírja a jelentést, az EU meg jóváhagyja. Ilyenek a csendőrök.
A magyar rendőröket ezúton ajánlom fel, hogy a cigányszállítmányokat Indiába kísérjék, majd ott PiSa (Pintér Sanya) vezetésével őrző-védő szolgálatot végezzenek életük fogytáig.
Mehettek VISSZA Indiába, az őshazába.
Itt ojrópában sehol nem kelletek.
De még Indiában is tudni kell ám viselkedni, mert ott emberetekre találtok.
Augusztus másodika a cigány holokauszt napja.













