Magyarország tüzel! A majmok bolygójának lázadása!
2010. július 26. 13:02Hunhír.info
Kevés olyan cikk jelent meg az utóbbi időben az általában a magukfajták uralta világsajtóban, mint az angliai The Times mostani, hétfői írása. Mintha saját gondolataink köszönnének vissza egy világlap hasábjain, az olyan gondolataink, amelyeket általában nacionalistának, szélsőségesnek bélyegeznek meg magyarországi politikai ellenfeleink. Jellemző, hogy jobban támadnak bennünket idehaza, mint például az izraeli Haaretz. De most egy tekintélyes, mondhatni globális médium közöl olyan kitételeket, amelyekért mi szélsőségesek vagyunk. Magyarország szikrát vet a globalizált nádtetőre, az kigyullad, és fellázad a a Világhatalom ellen a majmok bolygója. Hogyan? Egy világlap elismeri, hogy rabszolga-nemzetek vegetálnak a világhatalmisták hálójában, a földgolyón élők kiválasztottakra és hatalmat gyakorlókra, valamint kizsákmányoltakra és rabszolgákra osztódtak..A lap cikkírója Adam LeBor a publicisztikája végén így fogalmaz: "Szóval éljen Magyarország, amiért szembe szállt a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval . „1956-ban a magyarok felkeltek a szovjet elnyomás ellen, remélve hogy láncreakció indul be. Ez nem történt meg, de Magyarország lázadása a kapitalista despotákkal szemben ezúttal talán szikrát gyújt”.
A felháborodás zajai visszhangoznak Brüsszeltől Washingtonig, Magyarország – akárcsak A majmok bolygója című film rabszolgái – kimondta a tiltott szót, a nemet – fogalmaz a szerző a lap vélemény oldalán szereplő írásának bevezetőjében.
Orbán Viktor nemet mondott az IMF és az EU költségvetési lefaragásokra és megszorító intézkedésekre felszólító követelésire, a képviselők összeomló fizetőeszközökről és fiskális felelőtlenségről beszélve távoztak Budapestről – mutat rá Adam LeBor, aki szerint a forint zuhant, erősödött, majd megint zuhant, az ország azonban kitart.
A lefaragások helyett a kormány adócsökkentéssel, a gazdaság kifehérítésével, valamint az üzleti környezet egyszerűsítésével akar növekedést elérni – olvasható a cikkben. Persze a 2008-ban nyújtott 20 milliárd dolláros mentőcsomag miatt az EU-nak és az IMF-nek joga van tárgyalni Magyarország pénzügyi terveiről. Magyarországnak pedig joga van „fegyvert ragadni”, miután a a térség nagy része „gazdasági tarlóvá” változott az IMF segítségével az 1990-es évek elején beindult privatizáció miatt – vélekedik a szerző.
Adam LeBor leszögezi:a pénzügyeknél jelentősebb dolog forog kockán: mégpedig a nemzeti szuverenitás, különösen a kisebb országok szuverenitása. „Sorsunkat talán növekvően befolyásolják a globális pénzemberek és a multinacionális intézmények, de én nem emlékszem, hogy bárki is szavazott volna erre a folyamatra, vagy egyáltalán választást kínáltak volna” – fogalmaz.
A cikkíró hangsúlyozza: ezek a nemzetek felett álló testületek – a kommunisták háború utáni taktikájával élve – lopva faragják a függetlenséget és a szuverenitást, míg végül senki sem veszi észre, hogy nem maradt belőlük semmi. Most azonban valaki észrevette – írja cikkében Orbán Viktor miniszterelnökről. „Budapesten most az a vicc járja, hogy a demokrácia helyét átvette a Viktokrácia” – fogalmaz a szerző. A cikk szerint ugyanakkor lehetséges, hogy épp egy „Viktátorra” van szükség az IMF-fel és az EU-val szemben.
Magyarországon a parlament elfogadta a bankadóról szóló törvényt – emeli ki a szerző, aki szerint az európai pénzügyi körök most attól tartanak, hogy a szomszédos országok hamarosan követik a magyar példát. A bankadó megérdemelt – állítja az író, hiszen Magyarország gazdasági vajúdásának jó részéért a bankok felelnek, a kölcsönök elképesztő arányát, 70 százalékát külföldi valutában, többségében svájci frankban adták ki.
Szóval éljen Magyarország, amiért szembe szállt a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval – írja a szerző. „1956-ban a magyarok felkeltek a szovjet elnyomás ellen, remélve hogy láncreakció indul be. Ez nem történt meg, de Magyarország lázadása a kapitalista despotákkal szemben ezúttal talán szikrát gyújt” – olvasható a cikk végén.
Újból kísértet járja be Európát? Nem! Ébredés járja be a föld nevű bolygó kizsigerelő, ki szipolyozó, ki herélő , ellehetetlenítő rabszolgák - modern rabszolgák tömegeit, mind többen ébrednek fel és már az altató szónak nem hisznek... Nem kell az ámító elaltató, a tenni akarást csitító áradat tőletek, már tudjuk mit tegyünk, a gát átszakadt és a víz az úr!
Már ismerjük az efféle írást - nekem is fülbe mászó és felemelő érzés volt olvasni, de nem csitít - ha nem tevésre ösztönöz - ha más -kép nem megy SEMLEGESEK LESZÜNK TŐLETEK, MERT MI MÉG A JÉG HÁTÁN IS MEGÉLÜNK! NEM KELLETEK! SPEKULÁNSOK TAKARÓDJATOK! ISMERETLENEK VESSZETEK AZ ÖRÖK HOMÁLYBA!
"...ha akkorra lesz rajtad a hatalmi nyomás, hogy nem tudsz föléje kerekedni válj semlegessé - mert a tudás és a jövő építése nálunk van el rejtve..."
ÁLDÁS!
ui: "... a tudás hatalom..." nem adunk a Föld lakóknak több tudás terméket, ha nem hagynak békén bennünket, ha hazánkat nem adják vissza - VESSENEK MAGUKRA!
Viszont a harminc éves roland sem.
Némi öröm az ürömben, hogy a manci nénik nemsokára kihalnak, a rolandok meg meg még talán formálhatók.
Mondom: talán...
Mellesleg ki a fasz hisz még a The Times cionista sorainak ?
Ki hiszi el ezt az egész zsidó komédiát?
Mert ugye azt csak nem gondoljuk komolyan, hogy a fentemlített zsidó lap őszinte szolidaritással ír rólunk akár egyetlen betűt is...(?)
Figyelj, roland, te ezt elhiszed...?
Kár, hogy Viktorunk ezt nem meri meglépni.
Széttépve és összetörten,
Gyozelmektol meggyötörten,
Már magzatként bajba-ölten,
Vándor bölcso-temetokben ?
És mégis élünk!
Dobra vernek minden vágyat:
Árverezés a vasárnap.
Nászunkra is gyászhír támad:
Üresek a gyermekágyak ?
És mégis élünk!
Elvadult a dulok lelke,
Kórót terem tarló, mezsgye:
Pusztul a föld egyre-egyre,
Hull a szikla tenyerünkbe ?
És mégis élünk!
Fogaskerék, futószalag:
Egyik elmegy, másik marad.
Bölcsonk, sírunk porrá szakad:
Zokognak a kövek, szavak ?
És mégis élünk!
Hogyha sírunk: kiröhögnek!
Hogyha küzdünk: fel is kötnek!
Hogyha kérünk: odalöknek
Történelmi kárörömnek! ?
És mégis élünk!
Magyar, szavad világ értse:
Anyanyelvünk létünk vére!
Anyánk szíve tetemére
Átok zúdult: vége, vége ?
És mégis élünk!
Megjegyzés: Bartis Ferenc ezt a versét Kolozsváron, a házsongrádi temetoben
szervezett tömegtüntetésen, 1956. november 1-én szavalta el Dsida Jeno,
Reményik Sándor és Brassai Sámuel sírjánál. Bartist külön ezért a verséért
a Román Katonai Törvényszék 7 év börtönre ítélte.
Sajnos nem voltunk elegen. A 850.000 kevés volt a kétharmadhoz. Most az elfogadható dolgokat támogatjuk, vagy tiltakozunk ellene. Az őszi választások után, amennyiben becsapták a választókat nem 100 ember lesz az utcán. Tanultunk a múltból. Most sokan leszünk kezünkben ajándékkal. Lehet, hogy kampósék emlékeznek a múlt századra? Ismereteim szerint már valaki beintett nekik. Rendkívül szimpatikus bajszos ember volt.
http://kataklizma.info/
Szeptemberben közelednek az álláspontok, de nem lesz megegyezés, önk. választások után pedig jön a fekete leves: ugyanis a költségvetést az EU-nak kell jóváhagyni, és mivel ők az IMF nyomására nem fogadhatják el a bankadót, így marad a megszorítás. És persze majd mindent az EU nyakába varrnak, megfeledkezve arról, hogy ezt a vétójogot a Fidesz és maga O.V. is megszavazta amikor a Lisszaboni szerződésről 2/3-al kellett dönteni. és persze Viktor ismeri a fletó receptet:
"tüntetnek, aztán megunják és hazamennek"
http://www.thetimes.co.uk/tto/opinion/article2658958.ece
A sváb származású nagymama minek minősül?
Most kap állampolgárságot, aki igazolni tudja, hogy valamely felmenője magyar volt vagy magyar állampolgár volt.
Ne szárnyaljunk a fantasztikumok világában.
nem neked, nem nekünk kell(ene) versenyezni.
Magyarország a Magyaroké!
Tehát magyar földet csakis, kizárólag magyar ember vehessen meg!
- ha az osztrák több támogatásban részesül
- ha az osztrák harmad-negyed annyi banki költséget fizet
- ha az osztrák kijátssza a az áfát is az oda és visszaszámlázgatással
- ha az osztrák feketén dolgoztatja éhbérért a magyarokat
- ha az osztrák sokkal könnyebben kap hitelt
Nekem az számított volna lázadásnak, ha Orbán követelte volna a bankoktól, hogy ugyanolyan gyorsan kapjak hitelt, mint például a földem melletti föld tulajdonosa otthon, náluk Ausztriában, és ugyanolyan költségeket számoljon fel nekem az én bankom is. Ne dolgozzon már sokkal drágábban idehaza a drágalátos Raiffeisen, mint odahaza náluk! Fejezzék be a kirablásunkat vagy takarodjanak haza!
Nekem az számított volna lázadásnak, ha Orbán követelte volna a bankoktól, hogy ugyanolyan gyorsan kapjak hitelt, mint például a földem melletti föld tulajdonosa otthon, náluk Ausztriában, és ugyanolyan költségeket számoljon fel nekem az én bankom is. Ne dolgozzon már sokkal drágábban idehaza a drágalátos Raiffeisen, mint odahaza náluk! Fejezzék be a kirablásunkat vagy takarodjanak haza!













