Erdő Péter bíboros és a politika

A Jobbik adventi keresztállításaitól elhatárolódó Erdő Péter bíboros arra a szentszéki utasításra hivatkozott, mely szerint „sem szentmisét, sem más liturgikus szertartást politikai események díszleteként, járulékaként ne végezzünk”. Korábbi írásomban már utaltam rá, hogy az adventi keresztállításokon a katolikus egyház papjai – tudomásom szerint – liturgikus szertartást nem végeztek. Hacsak nem számít annak a kereszt megszentelése és az ott elmondott ima. Azóta tájékozódtam. Utánanéztem annak, vajon az elmúlt években „politikai események díszleteként, járulékaként” végzett-e valamilyen liturgikus szertartást a bíboros. A válasz: igen.

A Terror Háza Múzeum által üzemeltetett honlapon 2005. március 13-án az alábbi hír jelent meg:

„Az esztergomi polgári körök idén is Mindszenty József érsek emléktáblájánál tartották megemlékezésüket a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján. Az ünnepségen az áldozatok lelki üdvéért Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mondott imát.

Az emlékezésen a mártír érsek 1946. karácsonyi (helyesen: 1948. karácsonyi – a szerk.) elhurcolásának emléket állító tábla alatt a magyar katolikus egyház koszorúját Erdő Péter, az esztergomi önkormányzatét dr. Kolumbán György képviselő helyezte el. Az ünnepség végén a városban működő polgári körök képviselői gyújtottak mécsest az érseki palota falán elhelyezett emléktáblánál.”

Mint köztudott, a polgári köröket a Fidesz elnöke hívta életre a 2002-es választások után. S mint köztudott, dr. Kolumbán György a Fidesz színeiben politizál. Ő az a képviselő, aki mintegy két hónapja gázpisztollyal arcon lőtt egy embert, aki Esztergom belvárosában állítólag megtámadta őt. Erdő Péter bíboros tehát egy politikai rendezvényen vett részt 2005-ben - hiszen az eseményt nem az illetékes egyházközség szervezte -, ráadásul imát is mondott az áldozatok lelki üdvéért. Kérdés: mi a különbség Erdő Péter imája, s egy adventi kereszt tövében elmondott ima között? A választ a kedves Olvasóra bízom.

Erdő Péter bíboros úr azonban nemcsak a kommunizmus áldozatainak emléknapját tüntette ki részvételével. Alig egy évvel később a nemzetközi „holocaust” emléknapon is szerepet vállalt – a Kossuth téren. Igaz, itt „liturgikus szertartást” tudtommal nem végzett, de ezt az eseményt más okból mégis érdemes alaposabban elemezni.

Köztudott, hogy 2000-ben az Országgyűlés a „holocaust” emléknapjává nyilvánította április 16-át. Öt évvel később pedig az ENSZ a „holocaust” nemzetközi emléknapjává nyilvánította január 27-ét. Ma tehát évente két „holocaust” emléknapunk van: egy internacionális és egy hazai.

Néhány évvel ezelőtt két közismert színész hozta létre „Az Élet Menete” Alapítványt: Kézdy György és Székhelyi József. Mindketten zsidók. Mindketten az szdsz táborába tartoztak. Egyébként arról a Székhelyiről van szó, aki 2005 márciusában, az szdsz küldöttgyűlésén elhangzott beszédében átköltötte a Himnusz szövegét. A Fidesz elnökére utalva azt mondta, hogy „ő maga, mint Tokaj hímvesszeje, nektárt fog csöpögtetni”. Jól emlékszem az országos fölhördülésre. A Himnusz meggyalázásának azonban semmi következménye nem lett, holott a Btk. 269/A. paragrafusa szerint Székhelyit bíróság elé kellett volna állítani. Nem így történt, a nyomozást bűncselekmény hiányában lezárták. Nem tudom, mi történt volna, ha az izraeli himnuszt költi át ez a rettenetes ember.

De térjünk vissza Székhelyiék alapítványához, amelynek székhelye: Budapest, VII., Síp utca 12. Ezen a címen található a Mazsihisz is. Véletlenül. Ez az alapítvány szervezi évről-évre „Az Élet Menete” címet viselő felvonulást, amelyen a „holocaust” áldozataira emlékeznek. Érdemes megnézni az alapítvány honlapját (www.eletmenete.hu): az szdsz- és Izrael-kékben úszó oldalon a baloldali linkek között megtaláljuk az izraeli himnuszt is, mint a „holocaustra” való emlékezés elengedhetetlen kellékét. Ha a „Segítőink” feliratú linkre kattintunk, még érdekesebb képet kapunk a Székhelyi-féle társulatról. Az alapítvány segítői között találjuk többek között Szili Katalint, Fiala Jánost, Gálvölgyi Jánost, Kuncze Gábort, Demszky Gábort, Herényi Károlyt, a magyarhírlapos Vámos Györgyöt, a Hit Gyülekezetét, az EL-AL Izraeli Légitársaságot, Izrael Állam Nagykövetségét, a Magyar-Izraeli Baráti Társaságot, a Népszabadság szerkesztőségét, sőt még a Készenléti Rendőrség tűzszerész szolgálatát is. Ebben az illusztris társaságban sem református, sem evangélikus lelkészt, avagy püspököt nem lelünk. Katolikust viszont igen: dr. Erdő Péter bíborost. Egyedül ő képviseli a történelmi egyházakat. No comment.

A „holocaust” nemzetközi emléknapját először 2006. január 27-én tartották meg a Kossuth téren. Az eseményről részleteket láthatunk „Az Élet Menete” Alapítvány által készített filmen: kb. a második perc táján halljuk-látjuk Erdő Péter bíborost. Amint a film is bizonyítja, az áldozatok emlékére hatszáz léggömb szállt a magosba. A szervezők szándéka szerint az összesen hatmillió – s azon belül hatszázezer magyarországi – zsidó, valamint roma áldozat emlékére. A többi áldozatról nem esett szó. Pedig…

A kommunizmus áldozatainak emléknapján a vörös diktatúra valamennyi áldozatára emlékezünk – származástól, etnikai és vallási hovatartozástól függetlenül. A nácizmus áldozatainak – húsz évvel ezelőtt ezt még így mondták – viszont nincs emléknapja. A www.eletmenete.hu honlapon található egy közel egy órás, angol nyelvű film, Alfred Hitchcock dokumentumfilmje a náci lágervilágról. A film elején elhangzik, hogy a náci haláltáborokban 11 millió ember halt meg, köztük hatmillió zsidó. Nem én mondom ezt, az említett alapítvány honlapján látható filmben hangzik el. Ha így van, akkor a nem-zsidó áldozatok millióiról miért nem emlékeznek meg? Lehet vallási-etnikai alapon emlékezni az áldozatokra? A zsidóra emlékezünk, a nem-zsidóra viszont nem? A nem-zsidó halottakért miért nem indult el „Az Élet Menete”? Mi az oka ennek a faji alapú megkülönböztetésnek?

Nemrég olvastam egy találó definíciót erre a borzalmas jelenségre, vagyis az áldozatok közötti, faji alapú szelektálásra: áldozatrasszizmus. Leírom nagybetűvel, hogy virítson: ÁLDOZATRASSZIZMUS. Igen. Ha egy diktatúra áldozatai, halottai között etnikai alapon szelektálunk, akkor rasszisták vagyunk. A „holocaust” emléknap ezért az áldozatrasszizmus „ünnepe”. A faji alapú megkülönböztetésé. Ezért nem járok ilyen rendezvényekre – ellentétben Erdő Péter bíborossal. Az áldozatok faji alapú megkülönböztetésének ugyanis politikai intenciója van. Ezeken a rendezvényeken rendre felbukkan az izraeli zászló. Más nemzeti lobogót soha nem látunk. Sem lengyelt, sem oroszt, sem mást. A „holocaust” emléknap tehát politikai rendezvény – semmi köze az emlékezéshez. És az áldozatok emlékéhez.

Félreértés ne legyen: nem akarom bírálni a bíborost. Oda megy, ott beszél, ahol akar. Ezt kifogásolni nincs jogom. Ahhoz viszont jogom van, hogy a véleményemet elmondjam az áldozatrasszizmus ijesztő jelenségéről, korunk legriasztóbb emlékezet-betegségéről. Azért van ehhez jogom, mert magamat katolikusnak tartom. A „katolikus” szó görög eredetije azt jelenti: „egyetemes”. Hogy érthető legyek, az alábbiakban az egyetemes katolikus egyház fejét, XVI. Benedek pápát fogom idézni.

Három és fél évvel ezelőtt a pápa Lengyelországba látogatott. 2006. május 25-én délelőtt szállt le a gépe a varsói repülőtéren, ahol rövid beszédet is mondott. Felsorolta lengyelországi látogatásának tervezett színhelyeit, amelyek között a legutolsó állomás Auschwitz volt. A pápa kifejezte azt az óhaját, hogy „remélem, találkozhatom a náci terror áldozatainak különféle nemzetekből való túlélőivel, akik elszenvedték a tragikus elnyomást”. A pápa tehát nem csupán a zsidó túlélőkről beszélt, hanem a „különféle nemzetekből” származó túlélőkről. Három nappal később, május 28-án délután a pápa Auschwitzban hosszabb beszédet mondott. Elsőként elődje, II. János Pál pápa 1979-ben, ugyanott elhangzott szavait idézte: „Hatmillió lengyel vesztette életét a második világháború idején: a nemzet egyötöde”. Majd XVI. Benedek pápa megállt a zsidó, lengyel, cigány, orosz stb. áldozatok emlékkövei előtt, s végül így summázta mondandóját: „A többi, Európa sok nyelvén megírt sok-sok kő is az egész kontinens embereinek szenvedéseiről beszél”. Így szólt Auschwitzban XVI. Benedek pápa, a katolikus egyház feje. Valamennyi áldozatra emlékezett, mert – egy katolikus ember számára – az áldozatokra való emlékezés nem lehet válogatós. Az emlékezés: egyetemes. Nincs különbség halott és halott között. Sem etnikai, sem vallási, sem politikai alapon. A „holocaust” emléknap száműzi a „katolicitást”, az egyetemességet. Hitem szerint katolikus ember ezzel nem érthet egyet. Én mindenesetre a pápa idézett szavait osztom, s ennek szellemében elutasítom az áldozatok közötti, politikai-etnikai alapú szelektálást. A nem-zsidó áldozatok kiiktatását az emlékezetből. És a történelemből. Ezzel soha nem fogok egyetérteni. Még akkor sem, ha ehhez az áldozatrasszizmushoz – részvételével, beszédével - Erdő Péter bíboros is a nevét adja.

Mit írhatnék zárásul? Csupán annyit, hogy igyekeztem kerülni a politikai felhangú érvelést. S arra törekedtem, hogy ne bántsam meg, ne sértsem meg Erdő Pétert, a katolikus egyház bíborosát. Az adventi keresztállítást a bíboros olyan jelenségnek nevezte, amelynek „tartalmával nem tudunk azonosulni”. Gondolom, sokan vagyunk ebben az országban, akik az áldozatrasszizmus jegyében megtartott „holocaust” emléknapok „tartalmával nem tudunk azonosulni”. A fentiekben főként erről szóltam. Tényekről beszéltem. Száraz tényekről. Az esetleges következtetéseket a kedves Olvasóra bízom.

Kapcsolódó:
Erdő Péter a kommunizmus áldozatainak emléknapján

Dr. Erdő Péter „Az Élet Menete” Alapítvány segítői között


„Az Élet Menete” Alapítvány filmje