HunHír.Hu

2010. Földanya hava 09. nap, Kajár napja.

felhasználónév:
jelszó:
Regisztráció
Elfelejtettem...
Ducsay
Magyar Harcos
gyepű
Turánia
jobbik-bp

Budaházy: „Koncepciós eljárás. Itt rohadok a börtönben. És még ez is”

2010. július 31. 22:11
Hunhír.info

budahazy_gyorgy.jpgBudaházy György portálunkhoz eljuttatott hírelemzései.

Hunhír-Kárpátalja2010

Novák Előd a Jobbikból parlamenti felszólalásában a Pozsonyi Csata emléknapja bevezetésének szükségét fogalmazta meg: Azért vannak örvendetes dolgok. Pusztába kiáltott szavam visszhangja eljutott az országgyűlésig. Csak annyit kérek, ne merüljön feledésbe, hogy Hun Szövetség nevű hagyományőrző csapatommal mi kezdtük el ennek jelentőségét hangsúlyozni, és a csatát felelevenítő kosztümös előadással erről megemlékezni. Apropó, hallottam az M1-en valamilyen műsorban, hogy Komáromban van ilyen, hogy lovas színház. Sajnos az nem derült ki, hogy mióta létezik, de tény, hogy Vojnits Pali lovas hagyományőrző barátommal – akivel egyébként a Romantikus Erőszak együttes Mondák Könyve lemezének színdarab-szerű bemutatását is együtt csináltuk – már a 2004-es Pozsonyi Csata megemlékezés idején arról beszéltünk, hogy kéne egy lovas színházat csinálni, ahol történelmünk ősi dicső korszakának eseményeit lehetne megjeleníteni. Ezt is megcsinálta valaki.

Bogár László kifejtette az Echo TV-ben, hogy szerinte Kövér László negyed százada következetesen képviseli a nemzeti radikalizmust: Ha röviden kéne erre reagálnom, akkor azt mondanám erre, hogy ez valami vicc? Ha hosszabban, akkor megemlítem, hogy tisztelem Bogár nemzeti közgazdászként kifejtett építő gondolatait, de a nemzeti radikálisnak nevezett szellemi élet környékén még ő is csak az utóbbi néhány évben jelent meg, nemhogy Kövér. Csak nem készül a Fidesz ezt az arculatot is magának megszerezni? Érdekes. Azért Boros Bánk Leventétől némi reakciót elvártam volna, bár igaz, hogy számtalan más dologban is elvártam volna tőle az utóbbi egy évben, és azokban sem tette meg. Tudjuk be a dolgot annak, hogy a kijelentés stílszerűen a „Képtelenségek” című műsorban hangzott el.

Megjött a felszólítás, hogy fizessem be – így a börtönben – az 500.000,- Ft-ot, amit a rám mért lakhelyelhagyási tilalom 2007. október 22-ei megszegése miatt szabtak ki: Azért aranyos ez az új „forradalmi” világ. Ugyanúgy folytatódik ellenem az MSZP erőszak rendszerében indított összes koncepciós eljárás. Itt rohadok a börtönben. És még ez is. Alkotmányos rend erőszakos megdöntése címén indítottak ellenem egy totál koncepciós eljárást. Ennek kapcsán tartottak tíz hónapig szigorú lakhelyelhagyási tilalom alatt, ami még annak fényében is durván eltúlzott, hogy második nekifutásra – mert elsőre felmentettek – első fokon egy év felfüggesztett börtönre ítéltek (a másodfok most folyik), hisz nemritkán még súlyos bűnözők is szabadlábon védekeznek. Nem csoda, hogy hét hónap után besokalltam, és kimentem a Szabadság téri tüntetésre. Most a családfőjétől megfosztott családomon akarják a büntetést behajtani. Vérlázító! Mi folyik itt?
Az IMF, az EU és a magyar kormány közti tárgyalások megszakadtak: Örülök, hogy a kormány – legalább is első nekifutásra – nem engedett a zsarolásnak. Most legalább feketén-fehéren kiderült, hogy a gazember globalisták a lakosság sanyargatását erőltetik mindenhol, hogy a zsebüket tömhessék. Körömszakadtukig védik a bankár kasztot. Jó példa erre az is, hogy Németországban tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott a napokban az a bankár, aki jelentősen felelős az egyik német nagy bank olyan mértékű csődjéért, ami a német adófizetőknek tíz milliárd euró konszolidációs kiadásba került. Vagy itt van nálunk Princz Gábor esete ugye.

Az új szlovák kormányban ugyanúgy megvan a szándék, hogy ellehetetlenítse a felvidéki magyarok számára a magyar állampolgárság felvételét, mint ahogy Fico tette: A szlovákok számára nyilván nem mutatna jól, hogy a déli határuk mentén egy széles sávban mindenki magyar állampolgár. De hát így jár, aki mástól lop országot. Nem szabad engedni nekik! Főleg akkor, amikor:

A Hágai Nemzetközi Bíróság törvényesnek nyilvánította Koszovó függetlenedését Szerbiától, ez más nemzeti kisebbségeknek is precedensként szolgálhat: Hát erre mit lehet mondani. Hajrá NAGY Magyarország, hajrá magyarok!

Franciaországban megint kitörtek a zavargások, most azért, mert egy kaszinórablót lepuffantott a rendőrség: Persze annyira a kaszinókat se kell sajnálni, az emberek lerablásában ők is élen járnak, de azért mégis. Kapásból felgyújtottak 80 autót – mi már 8 miatt is „köztörvényes rendzavarók” lettünk, pedig nem rablók érdekében tüntettünk. Csak az nem akar igazán kiderülni a hírekből, hogy kik ezek a zavargók? Persze Franciaországot ismerve sejthetjük, hogy azok a fajták, akik a sötétbe jobban beleolvadnak, mint mi. Úgy tűnik, ha minden így folyik tovább Franciaország jövője Afrika jelene lesz. Legyen ez intő példa mindenki számára.

Hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges.
fame - 2010.08.06. 15:54
A hírTV bejutott Budaházyhoz

http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=333793

A Budaházy Györggyel készült teljes interjút este fél tízkor láthatják a Célpontban.
négyfolyo - 2010.08.03. 21:47
Tipikus AVO-s trükk van kilátásba!Le akarják Gyurit tenni valahova elérhetetlen helyre
ahol ráteszik a lakhelyelhagyást nehogy "Bandába verödhessen"aztán ha az ösz balhé
mentes akkor akarnak valami tyukpert!
Egy mindenkiért Mindenki egyért!
Burns - 2010.08.03. 16:36
Ha nem túl rosszak a híreim, már csak Budaházy és a lehallgatásosdi alanya vannak előzetesben. Egy lakhelyelhagyási nekik sem ártana, ha az idősebb átjelentkezne a XI. ker.-be, -nem kellene az adófizetők pénzét pocsékolni, kevesebb bv.-s, kevesebb gyúcsánypribék, tiszta haszon.
Szerintem is inkább egy kicsinyke tett, mint sok duma.
fizzy - 2010.08.02. 17:02
Turulcsibe hozzászólásán annyit pontosítanék, hogy amit a zsidesz nem profibb, okosabb, vagy jobb manipulátor mint a zsidó kommunisták, hanem sokkal aljasabb. Pintér viselt dolgai is aljasságból fakadnak, nem pedig eszességből, ahogy likud viktor is csak egy kis hülyegyerek, aki cionista-liberális pénzeken tudott magára szedni valamennyi tudást, amit egy jobb képességű, politika iránt érdeklődő ember három perc alatt szétcincál.
négyfolyo - 2010.08.02. 15:30
Mi az a Novák féle koszos biznisz amit Gyuri nyakába varrnának?Ez áll a homály mögött?
négyfolyo - 2010.08.02. 01:10
Na mostmár kimagoztuk,rábologattunk,imadkoztunk,de ENNÉL TÖBBET KELL TENNI!
Az összes nemzeti oldal kovásza lehetne Gyuri kiszabaditása! Még mindig az egyéni
pecsenyesütögetésnél tartunk? EGY MINDENKIÉRT-MINDENKI EGYÉRT !!!
zselykelány - 2010.08.01. 19:27
Adjon Isten!
Valóban Gyuri sínylődése a mi szégyenünk. Minden egyes további betű csak szócséplés... Imáimban kérem a Jóistent, hogy adjon Gyurinak elég erőt, hitet ahhoz, hogy kibírja!
hunos40 - 2010.08.01. 18:12
Testvér!
Fogva tartásod máig a mi szégyenünk.
Eljön majd a nap mikor vállán hoz ki a magyar!

"Az igazság szabaddá tesz titeket."

KITARTÁS !!!!!
Kovács Géza - 2010.08.01. 17:38
Kedves Gyuri!

Azért rohadsz a börtönben, mert jól láttad, hogy a pártokrácia nem vezet sehová.

Míg Te bent, más villog és kap főszerepet a nemzeti színházban és amit Te képviselsz, azt tompítva, ellenőrizve felvállalhatja.
...
RMisi1 - 2010.08.01. 17:18
Kitartás György!
Fidesz folyamatosan, egyre értéktelenebbűl árulja hazugságait!
fame - 2010.08.01. 17:15
A politikai foglyokért történő gyűjtésről bővebben itt:

http://szentkoronaradio.com/segitseg

"Az adományok eljuttatásának módja az év bármely napján:

- Továbbra is felveheti a kapcsolatot a gyűjtés koordinálóival a gyuri@szkitabolt.hu címen.
- Küldhet pénzt a Szent Korona Rádió PayPal-ján keresztül (hubatka@szentkoronaradio.com) hazafiak jogcímen.
- Adományát, felajánlását megteheti a Magyarok Házában (1052 Budapest, Semmelweis u. 1-3.) lévő Szkítaboltban, valamint az Ősmagyar boltbanban (1114 Budapest, Móricz Zsigmond körtér 1.). Ezekben az üzletekben vásárolhat "Szabadságot Budaházynak és a politikai foglyoknak!" pólót is, amivel szintén a haazfiakat segíti. A Gede Testvérek kiadó (1136 Bp., Hollán Ernő u. 37.) is gyűjti az adományokat a politikai foglyok megsegítésére."

SZABADSÁGOT BUDAHÁZYNAK! SZABADSÁGOT A POLITIKAI FOGLYOKNAK!


Turulcsibe - 2010.08.01. 16:13
Kedves Mindenki!

A média a legjobb indikátorpapír, higgyétek el. Beszélhet itt akárki akármit. A lényeg az, hogy továbbra is el legyenek nyomva, vagy hallgatva azok, akik az igazságot akarják.

Egyetlen különbség van az előző kormány és a mostani között. Az pedig a kommunikáció. Az előző éra gátlástalan cinizmusát felváltotta a manipuláció és az alkalmazott pszichológia. Profi módon. Ebben nagyok, és csakis ebben.

Senkinek ne legyenek illúziói azzal kapcsolatban, hogy kiknek a szekerét tolják (tovább)! Csak a módszerek változtak.

"Magyarkodni akartok? Tessék! Amíg mi ellenőrzünk benneteket, addig lehet bármit! Hagyományőrzés, haditorna, Kurultáj, zászlólengetés, Trianon-emléknap, Turulmadár-avatás, bármi belefér, ami lenyugtatja azt a rebellis véreteket. Tőlünk járhattok bő gatyában és subában-ködmönben, darutollas csákóban, ha úgy tartja kedvetek! Tegyétek! Szabad, mert MI megengedjük!"

És a többségnek ez elég is. A külsőségek, amelyeket már nem tiltanak, a jelképek, amelyeket most már szabadon lehet használni. Bizonsági szelep.

"De a HATALOMHOZ, a KORMÁNYZÁSHOZ, és az ALKOTMÁNYOZÁSHOZ semmi beleszólásotok nem lehet. Elégedjetek meg ennyivel, és kussoljatok, amíg lehet.

Mert ha sokáig járatjátok a pampuskalesőtöket, még úgy is járhattok, mint... tudjátok ki! Mert vele példát statuálunk!
Mert aki itt igazat merészel szólni, arról nagyon hamar bebizonyítjuk, hogy terrorista!

Ehhez tartsa mindenki magát. A hatalom a miénk, és senkinek nem adjuk tovább. Erről időben gondoskodunk majd.

Elszámoltatások? Azokat majd az idő megoldja. Különben is, most sokkal fontosabb dolgokat kell "rendbe tenni" az országban.
Itt van mingyá' a közbiztonság esete, ugye. Nemmemmontuk, hogy rendet rakunk? Ugye, hogy úgy lett?

Már meg is rendeltük a csökkenő bűnözésről szóló statisztikákat a legfelső rendőri vezetőktől! Pintér papa ezt rendezi, mi meg a médiának memmongyuk, hogy miről hallgasson. Az legalább nem kerül semmibe.

Máris spóroltunk, nemiga?"

Hát így megy ez manapság a narancsdiktatúrában. Foggal-körömmel védenek egy despota, maffiózó polgármestert, csak azért, mert közülük való. És keresztre feszítenének egy ellenzéki képviselőt, aki kétértelmű humorral a mentelmi jogát "felakasztaná". Mondjuk egy szögre. Hogy ott lógjon...

Viktor elküldte az IMF képviselőit, mondván: "Ezt nem teheti meg ezzel néppel!"

Még. Őszi választások előtt ilyen indiszkrét ajánlatot elfogadni egyenlő lenne a politikai öngyilkossággal. Hát persze, hogy elküldte. Jó nagy sajtóvisszhanggal. Tel-avivtól New Yorkig hörögtek róla a neoliberális, globalista médiumok. Csinálták a műbalhét.

Ugyan már! Melyiknek tétel ez az alig tízmilliós kis ország!

Majd október végén! Ki fogják dobolni, hogy az EU-tól "lehívnak egy bizonsági keretet", hogy emeljék vele az ország hitelképességének mutatóit. Nem IMF-hitel! Azt már nem! A vezénylő tábornok úr megmondta!

"Nem fogjuk persze felhasználni, mert arra semmi szükség nincsen! Csak azért kell, hogy biztosra menjünk! Semmi kockázat! Ennek a természeti csapásoktól sújtott kis országnak nem lehet veszélyeztetni a biztonságát! A választói bizalom nem játék!"

És abban a pillanatban, ahogy a "biztonsági keret" összege megjelenik az MNB számítógépén, mint "hitelképességet erősítő tétel", szépen, csöndben elkezdjük fizetni rá a kamatokat. Anélkül, hogy egy fillért is felhasználtunk volna belőle.

Értitek már, miről szól a dolog? Gyengébbek kedvéért: tegyük fel, hogy fáj a fogam egy méregdrága sportkocsira. Tudom, hogy az életben nem lesz rá pénzem. De ha lenne egy ilyen kocsim, nagyban megnőnének az esélyeim, mondjuk, a nőknél.

Van egy haverom, akinek több ilyen sportkocsija is van. Egyébként ingyenélő a lelkem, amolyan uzsorás. Azt mondja nekem egy nap: - Te haver, nem kéne egy ilyen verda? Tudod, a lányok szeretik az ilyesmit...

- Hámáhogyne kéne! Csak hát a gempa...

- Sebaj! Tudod, mit? Adok egyet. Rakd be a garázsodba. Hívj meg egy rakás nőt, és villogj nekik egy kicsit vele. Tuti, hogy meg tudsz legalább egyet-kettőt fektetni közülük. Na mit szólsz hozzá?

- Csak így? Ingyen?

- Majdnem ingyen. Menni persze nem mehetsz vele, ki sem állhatsz a garázsból, de neked úgysem azért kell, hogy használd, hanem azért, hogy megdughass egy pár nőt nem?

- Hát végül is...de.

- Na, ez számomra azt jelenti, hogy rád bíztam a verdát. Kockáztatom az értékét, tehát valamit kérnem kell érte, amíg nálad van. Ez elég korrekt, nem? Te is jól jársz, és én is jól járok. Irigykednek majd rád a haverjaid, te meg menőzhesz majd.

- Rendben. Mennyi lesz havonta?

- Szerintem ki tudod perkálni. A fizetésed egynegyede kell. se több, sem kevesebb.

- Az kibírható. Áll az alku.

- Gondoltam, hogy meg tudunk egyezni. Nem vagyok én rabló! Meg aztán az az áldott jó szívem...

(függöny)


Na, így lesz a fedezetlen lufipénzből fedezett pénz. Csak nem nekünk, hanem NEKIK.

Ez a játék megyen már 20 éve. És fog is menni, amíg az egész rendszer hirtelen össze nem omlik. Én még meg fogom érni ezt az összeomlást. Akkor majd lecserélem a szakadt kocsimat egy lovaskocsira, és építek egy istállót.

Érdekes, hogy a magyar lakosság többsége csak EGYFAJTA zsarnokságot bír elviselni. A másik fajta ugyanolyan, de abból nem kér, bár ugyanazt kapja.

Aztán néha fordul a kocka, és a kevesebben lévők által preferáltak kerülnek hatalomra. Az persze nem ízlik, mert rossz az utóíze, és a színe sem kellemes. Amúgy tök ugyanaz.

Egyszerű velünk bánni, nem? Kérd vissza a szegfűt, és adjál neki narancsot. Attól boldog lesz, és szíjat hasíthatsz a hátából.

Nem egyet, akárhányat. Egyszerű ez a politika!

Hagyd, hadd főzzőn pálinkát rogyásig! Ha megitta, boldogabb lesz tőle. Addig sem csinál bajt. Ha meg beledöglik, legalább nem kell neki nyugdíjat fizetnünk.

Feketén dolgozik? Hagyd már! Cseléd, takarítónő, vagy gyermek-felvigyázó, te! Ez nem fekete munka! Gondolj már bele! Megdolgozik a pénzéért, nem? Legalább nem nekünk kell eltartani. Nyugdíja persze nem lesz. Na és? A mi bajunk? Nem.
És ha valamelyik fostos gazdag bejelenti és fizet rá regisztrációt? Az talált pénz lesz, nem? És még a statisztikai hivatal is jól jár. Lesz egy regisztrált magánzó munkavállalója.

Akit majd később elő lehet venni, pár jogszabálymódosítás után, hogy ugyan miből és hogyan...

Érted, már, te fafejű? Csak okosan! Ezt vésd észbe!

A többi hülyének meg:

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!


Üdvözlettel: Turulcsibe

alias Raven Seldon
lenhardt - 2010.08.01. 14:35
Az a szomorú, hogy Budaházy ügyében mintha nem is történt volna kormányváltás, marad szegény a börtönben és sanyargatják még anyagi követelésekkel is. Én azt hittem, hogy most jobboldali kormány van, de ezek szerint tévedek... A kutyát kicserélték, de a lánc marad és valahonnan messziről rángatják a figurákat.
Gyűjtést kell tartani, hogy Budaházy családja ne kényszerüljön még nehezebb körülmények közé, hiszen már túl régen nem tud rajtuk segíteni a családfő, segítsünk hát mi, magyarok!
Egyébként én még mindig nem tudom, hogy bizonyították-e a vádakat? Azt hiszem azt képtelenség lenne bizonyítani, hiszen a semmit nem könnyű megfogalmazni...
Lehet, hogy ezek mégis megpróbálják?
Budaházy igaz hazafi, de ez mégsem lehet bűn! Vagy mégis? Hol élünk akkor?!
négyfolyo - 2010.08.01. 13:23
Gyuri kiszabaditása azért állt le,mert a politikai majomkodás befogja áldozni! Ma már
nemcsupán azok huztak félre akik ugymond takargatták a Jobbik tehetetlenségét,de
azok is akik Torockai mögé lapultak!
Hát senki nem azon van hogy az igazi bünözök kerüljenek a helyére?Koholt vádak,sugdosok munkái miatt egy Igaz Magyar senyved a börtönbe,ártatlanul!
A családjával zsarolják egy rohadt rendszer rohadt utodai!
Azonnali szabadságot Budaházy Györgynek!
ShadaiElKhai - 2010.08.01. 12:32
Budaházy György zsidó érdekeket támadott, ezért elintézték.
Bezzeg a zsidók talpnyalóit milliárdos megrendelésekkel jutalmazzák.

KITARTÁS !

SZABADSÁGOT BUDAHÁZYNAK !
Imre33 - 2010.08.01. 12:10
Budaházy az ékes bizonyítéka hogy nemhogy rendszer,de kormányváltás sem történt!!!!

VESSZEN MINDEN MAGYAR NYELVEN BESZÉLŐ IDEGEN ÉRDEKEKET SZOLGÁLÓ HAZAÁRULÓ!!!!!!!
georg1945 - 2010.08.01. 12:05
Azt kívánom, hogy Budaházy György legyen bíráinak bírája !!
bodrozo - 2010.08.01. 11:42
Az igazi rendszervaltas akkor fog megtötténni,ha Budahazy és a tarsai ismét szabadok lesznek, és karpotolva lesznek a börtönévekért. Mert ugye minden ember egyforma (mondjak a globalistak) és mivel a zsidok még mindig karpotlast
kapnak, akkor Budahazyéknak is jarna valami is jarna valami enyhén szolva !
Leopard - 2010.08.01. 09:24
Mára kiderült, hogy anno, a hivatalban lévő, azóta bukott miniszterelnök Gyurcsány, valamint minisztere Bajnai, a szó szoros értelmében árulták a hazát.
Az, hogy Sukoró megmaradt, elsősorban Gyurinak köszönhető.
Egyébként a mostani hatalomnak is szálka a szemében, emlékszem, amikor 2002-ben Váralján Hendével is komoly vitába keveredett, nem ok nélkül. Nem felejtenek az urak azt gondolom komolyan kell harcolni az igazáért.
zolitestvér - 2010.08.01. 09:11
Én azt mondom Budaházy fogvatartása semmi más egyébbről nem szól mint példát statuálni a Nemzeti oldalnak arról, hogy kussoljatok mert mindannyian úgy jártok mint a Budaházytok ha nagyon pattogtok.Semmi másról nem szól ez a koholmány csakis arról, hogy elrettentsenek mindekit attól, hogy a hazáért tegyen.Koholt vádak alapján leültetnek hazafikat a legutolsó szarházi gyikost országunk kifosztóit meg médiasztárként ünneplik.. Ez az új világ, hát erről az új világról ugatott nekünk viktor királyunk.Ebbe az új világba mindenki beletartozik, kivéve azokat akik a haza sorsáért aggódnak vagy tennének érte, hogy annak jobb legyen.
hcsaba - 2010.08.01. 07:57
1944 márc 19.-után mind a mai napig ILLEGITIM ,mert azta megszállva van az ország-és törvénytelenségek nem legitimazálhatták -mert minden hivatkozás hamis amit eddig összehordtak
jobbhorog - 2010.08.01. 07:53
Nagyon lankadtan folyik a pénz gyűjtés Gyurinak sokkal nagyobb szervezettséggel és intenzitással kellene a családját segíteni ! Ezek a férgek a bőrt is lehúznák róla . Most megint 500e , aztán perköltségek ügyvéd ,családi kiadások .... lehetne sorolni !
A radikális jobbosok legjobb emberéről van szó , ha őt nem segítjük , akkor kit ?
Azt javaslom , /tudom ,hogy ezeknek a mocskoknak a regnálása miatt az igaz Magyaroknak is kevés van / főleg a szervezők egy kicsit serényebben , / sokan azt sem tudják, hogy gyűjtés folyik / az adakozóknak meg a helyzetet jobban átérezve kellene a zsebbe nyúlni ! Sztem ...
hcsaba - 2010.08.01. 07:43
Kedves Georg!
Ehhez több feltételnek kell érvényesülnie.....Sorrendben-szabad független média,-Szentkorona-tan alapján alkotmányozás,-Alkotmányozó Nemzetgyűlés után -lehetne államformáról népszavazás- és azután kormányzó,vagy királyválasztás,mint Mátyás idejében, vagy mint 1848-ban volt
ombre - 2010.08.01. 07:37
Reméltem -hisz' a remény hal meg utoljára-, hogy a X. Magyarsziget mai, nulladik napján együtt poharazgatok Gyurival.
Sajnos nem így lesz. :-(

Szabadságot a politikai foglyoknak!
georg1945 - 2010.08.01. 07:19
csúzlis, lenyo
Budaházy Györgynek MÁS DOLGOT kell megkapnia!
Remélem, megérem még!
Éljen a Magyar Királyság!
georg1945 - 2010.08.01. 07:15
Budaházy György
További nagy tiszteletem Ön iránat!
Kitartás!
hcsaba - 2010.08.01. 07:00
Schmittnek kiváló lehetőség lenne a népszerűségének javításához(mert a korona ügyben nagyon töketlen volt),ha magától is ,kérés nélkül amnesztiában részesítené a politikai foglyokat
mint annak idején "Árpibácsi" tette a taxis sztrájkolokkal
jakabaa - 2010.08.01. 05:42
a JOPBBIK frakciónak egységesen kegyelmet kellene kérnie Schmitt-től. Indok: Nem a mai, hanem a régi rend ellen lázadt Gyuri. Jól nézett volna ki Rákosi, ha Horthy ellenzőit nem öleli magához. Ez persze a minimáiérv, érdemi vizsgálatnak és döntésnek is ide kellene vezetnie.
freeling - 2010.07.31. 23:42
Csatlakozom! Nem semmi, amit lerak az asztalra, a címmel is egyetértek! Nagyon sokat jár a fejemben, a legújabb módszerváltás óta - Likud 2/3 -, azon gondolkodom, mi mikor kerülünk egy közeli cellába - ami távoli lenne (térben).

Kitartás!
lenyo - 2010.07.31. 23:26
csúzlis: Így van. Hatalmas vagyoni kártól mentette meg az országot. Mindemellett lebuktatta Gyurcsányt és bandáját.
csúzlis - 2010.07.31. 22:01
Ha ez egy kis vigasz Gyurinak, Molnár Gábor sukorói független ( magyarságtól független) polgámester, Joav Blum zsidó "befektető" csicskása árulja a házát Sukorón..tehát eltakarodik a jó büdös kurva anyjába. Sukoróért Gyurinak a Köztársaság Érdemkeresztjét kellene megkapnia..nem börtönben sínylődnie.
hunhir_karpatalja

Legfrissebb hírek

Az elmúlt 24 óra hírei

könyv rendelés

Vérző Magyarország - Trianon 90. évfordulójára - Koltay GáborVérző Magyarország - Trianon 90. évfordulójára
DVD - Bolti ár: 4 000 Ft
Internetes ár: 3 600 Ft
10% internetes kedvezménnyel
A Turanizmus - Szendrei LászlóA Turanizmus
Könyv - Bolti ár: 1 900 Ft
Internetes ár: 1 710 Ft
10% internetes kedvezménnyel
Álmos hét könyve V. rész - Kubínyi TamásÁlmos hét könyve V. rész
Könyv - Bolti ár: 3 490 Ft
Internetes ár: 3 490 Ft
0% internetes kedvezménnyel
A rendszerváltás bukása - Bogár LászlóA rendszerváltás bukása
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 976 Ft
7% internetes kedvezménnyel
A hunok Európában - Váczy PéterA hunok Európában
Könyv - Bolti ár: 1 900 Ft
Internetes ár: 1 710 Ft
10% internetes kedvezménnyel

Magyar Menedék Könyvesház

Mai napra rendelt

...betevő falat:

hunhir_tudosito

Programajánló

A HunHír barátai

Aktív fórumtémák

hunhír_szolj_hozza

Legolvasottabb hírek

HunHír-Tudósító

Képtárak

Felhívások

Közlemények


Az oldalon található audió, vizuális tartalmak illetve cikkek, és egyéb szövegek a szerkesztők tulajdonát képezik. Kizárólag a szerkesztőség írásos beleegyezésével másolhatók, sokszorosíthatók és terjeszthetők.
© 2002-2010 Rockszerda
Kapcsolat * Impresszum * Hirdetési ajánlat