A Fidesz úgy fél a Jobbiktól, mint a patás a szenteltvíztől, pedig a tisztítótűzre várnak a milliók
A Fidesz nem lép szövetségre a Jobbikkal – tette egyértelművé a párt elnöke a Magyar Televízió reggeli műsorában. És jó hogy itt is, mert még azért elég sokan nézik a királyit. Orbán az évértékelő beszédében nyilvánvalóvá tette, a Fidesz mérsékelten politizáló középpárt, amely nem ideológiai törésvonalak mentén képzeli el a jövőt. Ezzel gyakorlatilag átadta a radikális terepet a Jobbiknak. Most, a mai interjújában már visszakozott. Túl nagy a radikális tábor a Fideszen belül is, ennek elvesztését nem ellensúlyozhatják a lájtosok.
Stumpf: Nem a Jobbik, Sorosék találták meg a cigánybűnözést
2010. február 08. 15:27
Az utolsó kommunista belügyér, Horváth Jóska veje, Stumpf István megmondta, hogy mindenki értse. A Jobbik a Fidesztől lopta a programját, a cigánybűnözést meg a magyarországi Soros-alapítványok térképezték fel, s hívták fel rá a figyelmet. A Jobbik csak bevetette a köztudatba - mondta a volt miniszter egy lapinterjújában.
Nóri a magyar összefogás jelképe lett
2010. február 08. 12:06Megerősített rendőri jelenlét van Kiskunlacházán 2008 novembere, egy helyi tinilány megerőszakolása és meggyilkolása óta. Többen helyi cigányokat gyanúsítottak meg a bűncselekménnyel, s nem hiszik, hogy a félkegyelmű magyar férfi követte el a brutális tettet. Nóri halálában jelkép lett. A magyarok Kiskunlacházán végre össze mernek fogni a cigány bűncsaládok ellen.
Igaza van a hétszilvafás kóbinak: Bokrost kell az agyagba döngölni
2010. február 08. 11:27
A Fideszben és a Jobbikban az a közös, hogy mindketten a szocialistákat ütik, ami ilyen nyolc év után teljesen érthető is – mondta Tölgyessy. Az MSZP most kétségbeesetten próbálja keresni a pozitívumokat, kampányában részben a Bajnai-kormány sikeres válságkezelésére épít, és egyértelműen a kádári kisembert célozza meg - mondta Tölgyessy Péter az MR1-Kossuth Rádióban
Mit ér a piliscsabai bölcsészdiploma?
2010. február 08. 08:20
A bölcsészkaron hallgatnak a múzsák? és a Pázmány Péter forog a sírjában címmel írt elemzéseimre érkezett, többnyire egyetemisták írta hozzászólásokat olvasva Friedrich Nietzsche bölcsessége jutott eszembe, miszerint „ma mindenkinek szabad olvasni: ez nemcsak az írást rontja meg, hanem a gondolkozást is”. Sőt egyetemre beiratkozni, azt elvégezni, utána tanári álláshoz jutni is lassan már mindenkinek lehet, függetlenül attól, egyáltalán tud-e az illető olvasni.
Budaházy Boglárka kiskorút terroristaként kezelték a kommandósok
2010. február 06. 18:28
Sikeresen megoldódott a Budaházy György hazafit a Jobbikkal, illetve szavazótáborával szembeállítani akaró vagdalkozó, reklámhadjáratnak is felfogható műbalhé. Budaházy Bernadett, a hazafi hitvese, Budaházy Edda, a terrorkörülmények között fogvatartott nemzeti ellenálló testvére, Novák Előd, a Jobbik alelnöke és a hazafi Boglárka nevű kislánya társaságában bejelentette: engedve a társadalmi nyomásnak a Budaházy család úgy döntött, a hazafi független jelöltként indul az országgyűlési választásokon.
Csőre töltve: Zárják ki az MSZP-t és a Fideszt az országgyűlési választásokból!
2010. február 06. 17:12
Balogh Gyula független országgyűlési képviselőjelölt nyílt levele a legfőbb ügyésznek, az ombudsmannak, valamint az OVB elnökének. Balogh Gyula egy jogsértés-folyamatra hívja fel a figyelmet, amely alapjaiban megkérdőjelezi a két nagy párt választási kampányának tisztaságát. Balogh a nyílt levélben leszögezi: Még el sem kezdődött a választási kampány, de az adófizető állampolgárok pénzét hűtlen módon kezelő politikai pártok már el is költötték a törvény által számukra megszabott kampányköltségvetést!
Friss híreink
Nem örülnek a befektetők az oroszbarát győzelmének
2010. február 08. 18:55Piaci szempontból nem jó hír a vártnál is szorosabb ukrán elnökválasztási eredmény, mert ez megnöveli az elhúzódó jogi csatározások kockázatát, és emiatt késhet az IMF-program folytatása is - vélekedtek hétfőn londoni feltörekvő piaci elemzők.
Havas Fábryt gyalázza, de hát ki az a Havas? Egy senki
2010. február 08. 18:30Havas Henrik szerint Fábry Sándor Heti Válaszos nyilatkozatánál mocskosabb írást nagyon régen nem látott. Fábry Dávid Ibolyát gyakorlatilag lekurvázva azt állította, hogy bárkivel ágyba bújik, "aki esélyt nyújt arra, hogy a következő ciklusban is érje a Nap, amely ugyebár ritkán süt be a börtön ablakába"- foglal állást a stop.hu nevezetű kormánynetlap.
Magyarországi zsidó vette meg Dr. Mengele naplóját
2010. február 08. 17:53Elárverezték az Egyesült Államokban Joseph Mengele naplóját és egy, a feleségéhez szóló levelét, melyet még auschwitzi szolgálatának idején írt. A keleti parton élő – neve elhallgatását kérő – egykori magyarországi zsidó leszármazottja fizette meg a vételárat, hogy kedvezzen természetesen holokauszt-túlélő nagymamájának.
A Jobbik bedönti a kordont a Szabadság téren
2010. február 08. 17:43Elég volt, hogy szakrális terünkön, a szabadsághősök kivégzésének helyet adó börtön, az Újépület helyén zsidó welness- és szabadidőközpontot építenek a tőzsdepalotából, és még mindig ott éktelenkedik a téren a szovjet obeliszk, önkényuralmi jelképekkel. A betonszörny alatt nem nyugszanak katonák, az egész így egy undorító betonkupac. A kordonok mögé hatol a Jobbik, hogy helyre tegye a judeobolsevik terror tárgyi levonatait.
Magazin
Félnek kétszáz netpartizántól, miközben a HunHírre csaknem 10 ezren regisztráltak! - Csapjunk oda!!
2010. január 24.Álruhát viselnek, jobboldalinak, sőt nemzeti radikálisnak adják ki magukat az MSZP internetkommandójának tagjai, akik máris megkapták az ifjú szocialisták kampányközpontjából az első utasításokat - írta a csütörtöki Magyar Hírlap. Vannak vagy kétszázan, és állítólag ez hatalmas ribilliót okozott a jobboldalon. A HunHír.Hu-ra ötvenszer annyian regisztráltak, mint a szocionisták iszonyú pénzekből fenntartott kampányközpontja oldalaira. A HunHír.Hu a liberális és a nemzetinek mondott média elhallgatásra, és sokszor úgy néz ki, elhallgattatásra ítélt "mostohagyermeke". Éppen ezért felhívással fordulunk olvasóinkhoz. Szórják teli mind a parlamenti jobb és bal, a közösségi portálok, egyéb internetes felületek oldalait a HunHír.Hu reklámjával, futtassák mindenütt portálunkat, továbbítsák cikkeinket, elemzéseinket, véleményformáló írásinkat mindenhova. Ezzel megkeverik a szocionista netpartizánokat, és mivel a HunHír elkötelezetten a nemzet szolgálatában áll, a nemzeti gondolat erősödésének kedveznek.
Kiszely István: Ott kell keresni a magyarokat, ahonnan származnak
2010. január 23.Egész őstörténetünket 1821-ben találták ki. Kutatásaim során megtaláltam a bécsi kancelláriának azt a leiratát, amelyben fölkérik az osztrák történészeket, hogy a rebellis magyaroknak egy olyan őstörténetet írjanak, amelyre nem büszkék. És akkor kitalálták azt a bohócságot (ma már annak vesszük, ma már elmúlt az ideje), hogy őseink valahol az Ob folyó alsó folyása mentén, az Uráltól keletre együtt éltek a finnekkel. Hál` Istennek a finnek 2003-ban átírták tankönyveiket. Az új finn történelemtankönyvek így kezdődnek: "eddig az volt a nézet, hogy a magyarokkal rokonok vagyunk. Mára kiderült: barátság van, de genetika nincs." Ennyi. Őszinték. Akkor került sor a nagy genetikai vizsgálat végére. Kiszely István jeles magyarságkutató a nagy közönségsikernek örvendő előadása szerkesztett, rövidített változatát olvashatják.
Magyar nép- és családvédelem a Horthy-korban
2010. január 15.A népek versenyében csak a számban szapora, minőségben egészséges, ép testű-lelkű nemzetek biztosíthatják fennmaradásukat és történelmi hivatásuk teljesítését. A fogyatkozó, erkölcsükben gyengülő népek sorsa kikerülhetetlenül a leszegényedés, szolgasorsba jutás és a halál. A magyarság rokontalan nép a Tisza-Duna táján. A Jó Isten segítségén kívül csak önmaga erejében bizakodva, számban és erőben sokasodva maradhat meg az idegen népek tengerében. A korabeli kiadvány betű szerinti leírása.
További híreink
Nemzeti bulvár
- Nyomják a két keresztet az ívre a rendőr ellen
- Pataky Attila, a radikális rocker: A falhoz állítás kérdése kimaradt, pedig szükség lenne rá
- Csurka megbolondult: az indiánok nem Amerika őslakói
- Cionliberál Magyaros oktatáspolitika: kórházban a betépett középiskolás lányok
- Fogait kiverték, pénzét elszedték a brutális cigányok
2009. március 15.
- Jelentés március 15-éről: A brutális, embertelen rendőrök és az őrző-védők jogszerűtlenségei
- Március 15.: akcióban a nemzeti jogvédők
- Negyedmilliót kell fizetnie, mert visszaütött a brutális rendőrnek
- Morvai Krisztina nyílt levele Balog Zoltánhoz
- Harminc panasz a Gyurcsány-robotok ellen, Kúrcsány nevét a szádra ne vegyed!
Közélet
- Félnek kétszáz netpartizántól, miközben a HunHírre csaknem 10 ezren regisztráltak! - Csapjunk oda!!
- Magyar nép- és családvédelem a Horthy-korban
- Visszaállítandó-e a halálbüntetés?
- Kik és miért tiltották le Bunyevácz Zsuzsa könyvbemutatóját - Interjú az írónővel
- Siklósi András: Védjük meg értékeinket és érdekeinket!
Vesszen Trianon
- Siklósi András: Dolgozzunk együtt hazánk fölemelkedésén! (Év eleji üdvözlet a HunHír.Hu fórumozóinak)
- Felszabadult Budapest!
- Jelentem, a parancsot végrehajtottam
- Raffay: Bűnös kormányaink elszabotálták Trianon részleges revízióját. De miért támadja annyira a cionmédia a történészt?
- Rozgonyi Ernő: A nemzetgazdaság egyes kérdései érthetően. A HunHír.Hu gazdaságpolitikai sorozata - 4. rész
Nemzeti rock
- A remény lángját éltette tovább a Kárpátia Dunakeszin
- A Hugarica a Jobbik házi zenekara? Válasz a ferdítőknek, eddig nyilvánosságra nem hozott kulisszatitkok
- Az Ismerős Arcokat is be akarta tiltani a zsidó hülyegyerek
- Szabadságot a politikai foglyoknak! A Dunán innen és túl a hazafiért szólt a dal (fotók!)
- Nyersebb, keményebb lett a Magna Hungaria












